2024.10. 10.

Nemzetek Ligája: Olaszország – Belgium (A nap csúcsmeccse a Nemzetek Ligájában!)

Nemzetek Ligája: Olaszország – Belgium (A nap csúcsmeccse a Nemzetek Ligájában!)

Olaszország Belgiumot fogadja Rómában az UEFA Nemzetek Ligája mai mérkőzésén. Az olasz válogatott a múlt hónapban maximális pontszámot szerzett, a belga válogatott játékosokat a saját kapitányuk szidta a Franciaország elleni újabb vereséget követően.

  • Az olasz válogatott egy sikertelen Európa-bajnoki címvédés után tért vissza erősebb formában a Nemzetek Ligájában. Az első mérkőzésükön meglepő győzelmet arattak Franciaország ellen, ahol Federico Dimarco fantasztikus egyenlítő gólt szerzett, majd Davide Frattesi és Giacomo Raspadori biztosította a 3-1-es győzelmet. Ezt követte egy újabb győzelem Izrael ellen, így jelenleg vezetik a csoportjukat. Luciano Spalletti edző célja, hogy fiatalítsa a csapatot és javítsa a teljesítményüket a 2023-as döntős szerepléshez képest. Az olasz válogatott több újoncot is behívott, jól látható fiatalítás van a taljánoknál. Meghívót kapott többek között Daniel Maldini is! Federico Chiesa és Moise Kean sérülés miatt hiányzik, az olaszok továbbra is erős támadósorral rendelkeznek, Raspadori és Mateo Retegui lehet a két csatár Spalletti 3-5-2-es formációjában. A középpályán Nicolo Barella visszatért, míg Gianluca Scamacca és Giorgio Scalvini sérülések miatt hiányoznak.
  • Belgium felemás formát mutatott eddig. Előbb 3-1-es győzelmet arattak Izrael ellen, ahol Kevin De Bruyne kétszer is betalált, de később 2-0-ra kikaptak Franciaországtól. Az edző, Domenico Tedesco, jelenleg nehéz helyzetben van, mivel több kulcsjátékos, köztük De Bruyne, Romelu Lukaku és Thibaut Courtois, hiányzik a csapatból. Courtois és Tedesco továbbra is utálja egymást, így kijelenthető, nincs harmónia a belga öltözőben, ez így nem mehet sokáig. A belgáknál is van fiatalítás. Charles De Ketelaere és Samuel Mbangula lehetőséget kapnak, hogy bizonyítsanak, míg Lois Openda várhatóan a csatárposztot tölti be Lukaku távollétében. Belgium célja a Nemeztek Ligájában megerősödni és készen állni egy sikeres VB-selejtező sorozatra.
  • Olaszország jelenleg jobb formában van és erősebb védelemmel rendelkezik. Belgium hiányzó játékosai és a belső feszültségek miatt várhatóan nehéz dolguk lesz, annak ellenére, hogy tehetséges fiatalok lépnek pályára. Mindkét csapatban vannak olyan játékosok, akik képesek helyzeteket kialakítani és gólokat szerezni. Olaszország erős támadósora, különösen Raspadori és Retegui, fenyegetést jelenthet Belgium védelmére. Ugyanakkor Belgium fiatal támadói, mint Openda és Trossard, szintén képesek kihasználni az olasz védelem hibáit, főleg ha Olaszország támadóbb felfogásban játszik. A tippem 1X és mindkét csapat szerez gólt 2,20-ért!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Olaszország – Belgium
1X + mindkét csapat szerez gólt | 2.20 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2024-10-10 19:36:55
..

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.10. 20:45
Olaszország - Belgium
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.69 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1690

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.