2018.10. 13.

Nemzetek Ligája: Szomszédvárak parázs csatája Nagyszombatban!

Nemzetek Ligája: Szomszédvárak parázs csatája Nagyszombatban!

Micsoda derbi szombat délután 15 órától, ahol a szlovák együttes a cseh válogatottat fogadja. Nem kevés érzelem szabadul majd el a lelátón, hiszen a közös történelmi múlt nem kevés feszültséget szokott felszabadítani. Lássuk, mit várhatunk a rangadón!

LABDARÚGÁS, NEMZETEK LIGÁJA, B DIV, 1.CSOP
2018.10.13. 15:00
SZLOVÁKIA – CSEHORSZÁG

  • Ebben a csoportban Ukrajna szerepel még, amely hatalmas lépéselőnyben van a kettőből kettő győzelmüknek köszönhetően, ezáltal ennek az ütközetnek felértékelődik a jelentősége, s hatalmas koncentrációra van szükségük. A csehek otthon szenvedtek vereséget, amit nagy csalódásként értek meg, hisz a vezetést viszonylag gyorsan megszerezték Schick révén. Vélhetően most is háromvédős rendszerrel készülnek, ami védekezésben öt embert jelent és a gólt, gólokat ismét Schicktől várják elöl, gyakorlatilag egyébként a legjobb kezdőjüket küldhetik ki a gyepre.
  • A vendéglátók joggal indulnak ki a masszív Skrtel-Skriniar belső védőpárosból, akik lényeges stabilitást adhatnak a szerkezetnek. Ezen kívül azt sem szabad elfelejteni, hogy Szlovákiában északi szomszédaink utoljára már több, mint három éve szenvedtek vereséget. Ez az összecsapás a presztízsről is szól, ezt nem kell komolyabban ecsetelni, tehát röviden fogalmazhatunk úgy is, hogy ez a mérkőzés, több mint egy meccs. Azt gondolom, a hazaiaktól lehet számítani kevesebb kockázatra, s vélhetően a kivárásra fognak alapozni, s ebben lehet nagy szerepe a Lobotka-Kucka kettősnek, akik a védelem előtt takarítanak majd, amolyan regista-szerepkörben, s ha sikerül nekik a megfelelő egyensúlyt kialakítani a rendszerben, akkor úgy gondolom, hogy a pontszerzésük egyáltalán nem lehetetlen.
  • A nincs fogadás döntetlen hazai opció 1,50-ért fogadható, de a gólerősebb második játékrész is kinézőben van, éppen a korábban említett óvatosság miatt.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.