2018.10. 10.

Nyköbing – Vejle: gólokra érdemes fogadni a Dán Kupa mai meccsén.

Nyköbing – Vejle: gólokra érdemes fogadni a Dán Kupa mai meccsén.

A legjobb tizenhat közé kerülés a tét a Dán Kupában, éppen ezért két motivált csapatot várunk a mai meccsen. Gólokban bízunk, a részleteket kattintás után!

LABDARÚGÁS, DÁN KUPA
2018.10.10. 18:00
NYKÖBING – VEJLE

  • Egy élvonalbeli alakulat látogat a CM Arénába a dán kupa harmadik körének keretein belül, ám az osztálykülönbség csak a  Vejle nyári feljutása óta áll fenn. Aki itt továbbjut, a legjobb 16-ban a harmadosztály listavezetőjéhez látogat, a Kolding veretlen még abban az osztályban, s a kupában a Randers együttesét búcsúztatták ebben a körben.
  • No, de visszatérve a két mai főszereplőhöz, ahogy említettem tavasszal még a másodosztályban küzdöttek, s játszottak rendszerint egymás ellen viszonylag gólerős összecsapásokat, az utolsó hat egymás ellenijükből ötször megvolt a gólváltás. Aztán a vendégek föntebb léptek a nyáron, s egyelőre nincs szégyenkezni valójuk, 12 forduló elteltével 12 pontjuk van, igaz inkább a bajnoki rajt sikerült jobban a kezdeti lelkesedés miatt vélhetően.
  • Az utolsó 5 bajnokijukból már csak egyet nyert meg Sormani együttese, de abból a szempontból mindenképpen kellemetlen ellenfélnek számítanak a legjobbak között, hogy már hat remijük volt, többek között pl. a Brondby,és a Horsens ellen is. Valamivel esélyesebbek, de mint tudjuk a kupasorozat az egy más kávéház, ráadásul a hazai pálya előnye is sokat lendíthet a másodosztályú vendéglátókon, az elmúlt két otthon lejátszott bajnokijukat pl. megnyerték. Emiatt akár "meglepetés" is születhet, s véleményem szerint a gólváltásban lehet nagyobb potenciál, durván 1,60-as oddsért. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!