2018.09. 24.

Odense - Horsens: gólváltás nagy eséllyel?

Odense - Horsens: gólváltás nagy eséllyel?

A  vendéglátó együttes még otthon nem tudott bajnokit nyerni a dán élvonal 18-19-as idényében, ami már rögtön meglöki a vendégek esélyeit a pontszerzésre. Annak a Horsensnek az esélyeit, akik négy meccse veretlenek, s az eddigi idegenbeli bajnokijukból kettőt meg is nyertek.

LABDARÚGÁS, DÁN BAJNOKSÁG
2018.09.24. 19:00
OB ODENSE – HORSENS

  • Ezzel szemben a bukik hazai sikert várnak, ennek elsődleges oka vélhetően a keretek közötti különbség, hisz durván a dupláját éri a OB állománya a Horsensének, papíron. S ez lényeges, hisz a jelenlegi formák egészen mást mutatnak, ami miatt egy X2 véleményem szerint nem egy távoli próbálkozás egy bőven vastag dupláért.
  • A legutóbbi fordulóban hazai környezetben tudtak nyerni, s a rém egyszerű 4-4-2-es hadrendjük működik, ám ez gyakorlatban inkább 4-5-1, hisz Skytte inkább amolyan árnyékékként funkcionált. Tehát a múltheti győzelmük alkalmával az AGF ellen már az első játékrészben három gólt szereztek, a lendületes támadásaikkal nem tudott mit kezdeni az ellenfél, mint ahogyan a nyitófordulóban a Köbenhavn sem. Ugyanakkor a kimeneteleket nem szeretőknek a gólváltást is jó ajánlat lehet, most jelenleg átlagosan 1,80-ért, hisz az OB hazai környezetben biztosan lelkesen lép pályára. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!