2019.05. 24.

Pótvizsga a BRITA arénában! Wehen-Ingolstadt.

Pótvizsga a BRITA arénában! Wehen-Ingolstadt.

Nagyot hajrázott a német harmadosztályban Rüdiger Rehm csapata, aminek a dobogó legalsó foka lett az eredménye. Az esély még továbbra is ott van a feljutásra, ám ehhez két találkozón az egykoron szebb időket megélt Ingolstadt gárdáján kell átlépniük.

Az utolsó 4 bajnokiját mindössze 2 kapott góllal nyerte meg a wiesbadeni csapat, ami után az teljesen természetes hogy erősen feltüzelt állapotban fogadják másodosztályú ellenfelüket. A másik oldalon Oral mester fiai is huszáros hajrát robbantottak április elejétől május közepéig egészen elképesztő formát tanúsítottak, hat bajnokin 16 egységet gyűjtöttek, majd az utolsó fordulóban vereséget szenvedtek a Heidenheim vendégeként. Ennek ellenére azon a kezdőn előreláthatólag keveset, vagy semmit nem változtat a szakvezetés, a védelemben a brazil Galvao továbbra is sérült, neki 2019-ben még nincs bajnokija. A másik oldalon Dams, Schwadorf és Diawusie is sérülésssel bajlódik, így vélhetően ők kihagyják a találkozót, viszont a bajnokságban 16 gólt szerző Schaffler kezdhet. Az persze nem meglepetés, hogy a vendégek kerete valamivel erősebb, de a motivált vendéglátók sokat  kompenzálhatnak ezen a pályán, így maga a meccs nagy eséllyel hordozza magában a gólváltást. 

Fogadóiroda ODDS
22bet.com 1.76
bet365.com 1.80
Pinnacle  
Unibet 1.75
tipp
Wehen - Ingolstadt
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.75 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Wehen - Ingolstadt

2019. 05. 24. 18:15 | Bundesliga 2., osztályozó Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!