2021.07. 23.

Premjer Liga: FK Rosztov – Dinamo Moszkva

Ma megkezdődnek a küzdelmek az orosz bajnokságban is. A nyitó fordulóban két középcsapat mérkőzik meg egymással. Nézzük a mérkőzést részletesebben! Fotó: (Rostov) pixabay.com

LABDARÚGÁS, OROSZ BAJNOKSÁG| 2021.07.23. 19.00
FK ROSZTOV – DINAMO MOSZKVA

  • Az előző idényben mindkét válogatott a középmezőnyben végzett. A Rostov 9. Dinamo Moszkva pedig 7. helyet szerezte meg.
  • Mindkét együttes nagy hangsúlyt helyezett a felkészülésre, hiszen mindketten nyolc barátságos mérkőzést játszottak.
  • A Rostov a lejátszott barátságos találkozókból hármat megnyert, egy döntetlent játszott, és 4 vereséget szenvedett el. A magyar együtteseket nem tudták megverni. A Fehérvárral 2-2-es döntetlent játszottak, a Kisvárda és a Budapesti Honvéd pedig legyőzte őket.
  • A Dinamo Moszkva is ugyan úgy teljesített a barátságos mérkőzéseken, mint mai ellenfele. Három győzelem, egy döntetlen és négy vereség. A magyar együttesek közül az MTK-tól 2-0-ra kikaptak, míg a Budafokot 3-0-ra megverték.
  • A 2019/20-as szezon mindkét gárdának jobban sikerült, az Europa-liga Selejtezőjében mérethették meg magukat.  Most is a kupaindulást jelentő helyek megszerzése a ccél mindkét gárdánál.

Azt gondolom, hogy a bajnoki rajtot egyik együttes sem akarja vereséggel kezdeni, ezért óvatos játékot várok. Az első félidőben még nem dől el semmi, döntetlennel vonulnak pihenőre a csapatok.

tipp
FK Rostov - Dinamo Moszkva
1. félidő döntetlen | 1.87 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Mindkét csapat az első győzelmére hajt vasárnap este Belgrádban, ahol Szerbia 18 órakor, a Rajko Mitic Stadionban fogadja Hollandiát a Nemzetek Ligája keretében. A házigazda Sasok abban reménykednek, hogy jóvátehetik a Görögország elleni nyitómeccsen az utolsó pillanatban elszenvedett 1-2-es vereséget. Az Oranje pedig a Németországgal szembeni 1-1-es döntetlen során mutatott játékára szeretne építeni.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A 2026–27-es Nemzetek Ligája nyitófordulójában mindkét válogatott győzelemmel rajtolt, Norvégia és Portugália vasárnap este már egymás ellen folytatja szereplését. A norvégok 3–2-re győzték le Dániát, míg Portugália 1–0-ra múlta felül Walest, így a Liga A 4. csoportjában újabb izgalmas összecsapás következik.