2018.12. 07.

Roda - Dordrecht: Folytatják a hazaiak?

Roda - Dordrecht: Folytatják a hazaiak?

A kerkadei együttes pazar formában van, a Dordrecht eddig idegenben könnyű rpédának számított. Ma sem törnek meg a sorozatok?

Roda - Dordrecht
Tipp: 1-es! (1.62 - tippmixpro)

  • A Roda a 16. fordulót követően 27 ponttal a 7. helyen áll, érdekes, hogy a sárga-feketék eredményesebbek idegenben, mint saját látéesítményükben. Hazai közegben teljesen átlagos, 3-2-2-es sorral rendelkeznek, ami viszont mindenképpen mellettük szól, hogy október közepétől csak egyser kaptak ki, és az utolsó két otthoni találkozójukon győztek. A múlt héten az FC Ossnál vizitáltak Engelsék, és ha már ott jártak, hintettek is egy ötöst az amúgy pazar formában lévő házigazdának. Ma egy bekk nem lesz bevethető, de ő már régóta sérült.
  • A Dordrecht szezonja eddig gyengén alakul, a piros-fehérek csak a 18. pozíciót foglalják el 10 ponttal, messze leszakadva a középmezpnytől. Idegenben botrányosan gyengél megy a társaságnak, két remi mellett hatszor kikaptak, 9 góljukra 17-tel feleltek az ellenfelek. Pár hete jött is az edzőváltás, érkezett Scott Calderwood, akivel eddig jobban megy a brigádnak: ikszeltek az Almere vendégeként, majd verték a Walwijkot. Ma lesz egy eltiltott védőjük, egy középpályás pedig sérült.
  • Az edzőváltás okozta lendület ma jó eséllyel megtörik majd Kerkadéban. A Roda erősebb csapat, és folytatja sorozatát.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!