2019.03. 06.

Svájci Kupa: Luzern - Young Boys

Svájci Kupa: Luzern - Young Boys

Az elmúlt évad kupakiírásában a döntőig menetelt a Young Boys, ám a bajnoki címvédő a döntőben elvérzett, idén javíthatnak. A bajnoki pontvadászatra már nem kell koncentrálniuk, 19 egységgel vezetik azt, balgaság lenne a részükről elbukni.

LABDARÚGÁS, SVÁJCI KUPA
2019.03.06. 18:00
LUZERN - YOUNG BOYS

  • Ebben a kiírásban a legjobb négy a tét, vagyis az elődöntő, ahová a Luzernen keresztül jutnának, azon a csapaton keresztül, akiktől a bajnokság 10. fordulójában hazai környezetben vereséget szenvedtek. Gerardo Seonane bekezdett 2019-ben, ami a bajnokikat illeti még veretlenek, mindössze két pontot veszítettek, illetve  felkészülési meccseiken is rendre jó eredmények születtek. A Basel elleni rangadóig van még egy bőven hozható ütközetük a szöcskék ellen, így különösen nagy tartalékosságra nincs szükség a mai napon. A francia Hoarau továbbra is sérült, ő vélhetően kihagyja a találkozót, mint ahogyan a fiatal Sandro Lauper is, aki még szintén nem lépett pályára az új esztendőben.
  • A Luzern nyert a hétvégi fordulóban, és egy fontos ütközet vár rájuk vasárnap, mert a jelenlegi hatodik helyről nem behozhatatlan a számukra a legjobb négy, s mivel pont azzal a St.Gallennel találkoznak, akik azon a poszton tanyáznak két ponttal többet gyűjtve, úgy gondolom számukra ez a mai meccs inkább másodlagos. Viszont mindemellett erősebb kerettel is bírnak a vendégek, azt gondolom, ha nem is simán bedarálhatják szépen lassan a vendéglátókat.

Tipp: Young Boys (1X2) Odds: 1,60

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com