2018.07. 07.

Szelvényajánló: észak-Európából érkezik a mai szelvényjavaslat!

Szelvényajánló: észak-Európából érkezik a mai szelvényjavaslat!

Egy meccs Izlandról, ahol a vendégek sikerében bízunk és egy másik Svédországból, ahol fut a bajnokság. két meccs kötésben, 2,24-es szorzót eredményez.

Keflavík – Stjarnan
Stjarnan (1X2) - Odds: 1,40

  • Az izlandi élvonal sereghajtója fogadja a második helyen található, és a bajnoki címre is esélyes Stjarnan gárdáját, s ez azért nem sok jót ígér szàmukra. A Keflavik eddig 10 játéknap után mindössze csak három pontot tudott gyűjteni, ami igencsak szerény teljesítményre enged következtetni. Ennél valami több kell a liga második legudvariatlanabb vendége ellen, s jelen állapotban nem is szól szinte semmi mellettük. 
    További információkat a meccsről ITT találsz.

Häcken – Sundsvall
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,60

  • A svéd élvonalban is folytatódnak a küzdelmek, s bár az angolok elleni VB meccs most minden mást beárnyékol az országban, azért érdemes egy pillantást vetni a Bravida Arénára is. Nem sok különbség van a két együttes között, mindössze három ponttal gyűjtöttek többet a vendégek, viszont a Häcken még veretlen hazai pályán. Andreas Alm együttesébe a télen folyamatosan érkeztek erősítések, de még márciusban is igazoltak a török élvonalból Mostapha El Kabir személyében, aki a támadásokért tehet majd sokat. Alapból esélyesebbek a hazaiak, de a vendégek gólerős játékosai miatt inkább a gólokra megyek rá. A Hallenius-Romain Gall kettős együtt már 13 találatnál jár. 
    További információkat a meccsről ITT találsz.

Eredő: 2,24

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.