2018.06. 14.

Szelvényajánló: Izland-svéd kötéssel próbálkozunk meg egy kétésfelezőt!

A Keflavik gondban van, ma is a túlélésért küzd, a Strömsgoset pedig a kupában játszik, vélhetően gólos meccset. Van egy remek meglátásunk!

Keflavik-KR
KR - 1,60

  • Az izlandi bajnokság sereghajtója hazai környezetben próbál javítani az eddigi teljesítményén, ugyanis nyolc meccsen nyeretlenül mindössze három pontot szereztek. A KR sincs nagy formában, kiestek a kupából, majd a bajnokságban is csak kínlódnak, viszont ma este komoly motivációt adhat számukra a jelenlegi utolsó elleni bajnoki. Utoljára 2016-ban találkoztak egymással tétmeccsen, az egy ligakupa találkozó volt, s azt behúzta a KR, de a két együttes közös történelmében szinte napra pontosan 2008 június nyolcadikán fordult elő utoljára Keflavik győzelem. Részükről ez a gyenge széria nem hinném, hogy ma szakadna meg. 
    További információkat a meccsről ITT találtok!

Strömsgodset-Ranheim
Gólszám több, mint 2,5 - 1,60

  • Esélyesebbek a továbbjutásra  a vendégek, akik egyébként a norvég élvonalban parádésan szerepelnek, 13 forduló alatt 26 pontot gyűjtöttek, s a második helyen állnak. Ezen felbuzdulva a kupában is menetelne az elmúlt évadban még a másodosztályban vitézkedő csapat, s amilyen lendületben vannak, biztosan nagy elánnal vetik bele magukat a meccsbe. Ugyanakkor nem szabad leírni a vendéglátó-csapatot sem, s főként a legjobb gólszerzőjük Marcus Pedersen formájában, idei teljesítményében bíznak. Úgy gondolom a forduló egyik nagy meccse kerekedhet ki ebből, s főként a vendégcsapat nyíltsisakos támadófocija miatt gólgazdag összecsapást hozhatnak össze. 
    További információkat a meccsről ITT találtok!

Eredő: 2,56.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com