2018.07. 03.

Szelvényajánló: Ritkán látott bajnokságokból szerkesztettünk egy szelvényt mára!

Ilyenkor nyáron érdemes az egzotikus pontvadászatokban is körülnézni, illetve a másodosztályú bajnokikat is lehet figyelni. Vannak jó lehetőségek!

Perseru Serui - Persija Jakarta
Döntetlen vagy Persija Jakarta (Kétesély) - Odds: 1,26

  • A kiesés ellen küzdő Serui otthonába látogat az élbolyba tartozó Jakarta, akik ha ma nyerni tudnak, akkor egy pontra megközelítik a listavezetőt. A legutóbbi idegenbeli bajnokijuk nagyon jól sikerült, hisz a PS TIRA vendégeként 5-0 ra tudtak diadalmaskodni. Azon a találkozón már az első percben beköszöntek, s azon meccsen gólt szerzett végre a brazil Addison is, akinaek az érkezéséhez nagy reményeket fűztek, hisz az előző évadban 15 találatig jutott korábbi csapatában. Noha mindenképpen motivált a hazai gárda is, a vendégek szereplése úgy gondolom, az egyik pontra elegendő lehet. 
    Részletes információkat a meccsről ITT találsz.

Notodden – Mjöndalen
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,70

  • A norvég másodosztályban szereplő Mjondalen remekül szerepel, mindössze két vereségük van csak, s május 16.-a óta veretlenek. Ezzel szemben a Notodden az utolsó 5 hazai találkozóján három vereséget is összeszedett, a formájuk nem éppen az egekben tartózkodik. A liga over mutatója jelenleg 61%-on áll, ami alatt tartózkodik érdekes módon mindkét gárda, sőt a vendégek az egyik legrosszabbak e tekintetben, viszont a lendületük most sokat javíthat ezen a mérlegen, hisz pàlyavàlasztástól függetlenül a legutóbbi három meccsükön 13 találat esett. 
    Részletes információkat a meccsről ITT találsz!

Eredő: 2,14

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com