2019.02. 15.

Támadás a holland másodosztályban!

Támadás a holland másodosztályban!

Pénteken maradunk a jól bevált holland másodosztálynál. Egy hazai siker mellett egy másik meccsen gólokban gondolkodunk - duplázzunk!

MVV- Utrecht U21
Tipp: 1! (1.40)

  • A Maastricht 36 pontjával már a 9. helyen tanyázik, három győzelmet aratott sorozatban, hazai mérlegén viszont illene javítani (4-2-6). A gárda egyben van, ha így folytatja, akár valamelyik play off-pozícióra is befuthat. A piros-fehéreknél friss sérült nincsen. Az utrechti fiatalok 14 egységgel az utolsó helyen állomásoznak, idegenben pedig a legrosszabbak a ligában: két remi mellett tízszer megégtek, 9 góljukra 30-cal feleltek az ellenfelek. A formájuk pocsék, emberemlékezet óta nem szereztek pontot. A házigazda jó passzban van, ez három pontot érhet.

Waalwijk - Almere City
Tipp: +2.5! (1.53)

  • Két középcsapat feszül egymásnak, és mindkét együttes jó formát mutat az elmúlt hetekben. A sárga-kékek szárnyalnak, sorra húzzák be a meccseket, így 38 ponttal már ostromolják a rájátszást érő helyeket. Otthon lenne mit javítani a mutatójukon, de a 20-17-es gólarányuk beszédes. A piros-fehérke mély válságból jöttek ki két hete, azóta verték a Rodát és az AZ fiataljait. Gólkülönbségük a túrákon 20-24. Az elmúlt években rendre megszórták egymást a felek - ma sem várunk mást.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Szoki 2019-02-15 18:27:25
Pacsi! Nimes-Dijon D?
Tutikapitány 2019-02-15 18:10:07
Na, végre itthon.
Valaki még hoz valami tutit?
Tutikapitány 2019-02-15 09:53:35
Most lépnem kell, úgyhogy csak a másik énemmel tudtuk értekezni, vagy esetleg a harmadikkal :D
Tutikapitány 2019-02-15 09:04:17
Hali urak!
Elő a frankókkal! :)

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!