2021.04. 28.

Tartalékos lesz a Konyaspor

Tartalékos lesz a Konyaspor

A Galata még akár bajnok is lehet, ám erre jelenleg csekély az esély. Ma a tartalékos Konyaspor látogat hozzá. Fotó: pixabay.com

Galatasaray - Konyaspor, 2021.04.28. 19:30, Labdarúgás, Török bajnokság

  • Fatih Terim együttese a 3. jelenleg 69 egységgel, a listavezető Besiktas mögött hattal marad el, de a Fener is hárommal többet gyűjtött nála. A márciusát rontotta el a brigád, ekkor fáj vereségek csúsztak be, és hazai pályán pedig mintha el lennének átkozva: február vége óta képtelenk nyerni saját létesítményükben, merlegüket le is rotnották 9-6-2-sre. Ma Onyekuru, Falcao és Yedlin nem lesz bevethető sérülés miatt.
  • A Konyaspornak olyan, mintha lefújták volna a szezont, 42 egységgel a 11. helyen állnak - még apíron kieshetnek, de ennek kicsi a realitása. Mondjuk a formájukon javíthatnának, öt bajnoki óta nem tudtak nyerni, utolsó két túrájukat elbuták. Pedig előtte azért vendégségben olykor vadászgattak pontokat (4-4-9). Ma nagyon sok hiányzója lesz a zöldeknek, két eltiltott mellett négy alapember sérült - így nem lesz egyszerű kijönni a gödörből.
  • A Galata hazai átka megtörik, és szerintünk magabiztosan tartja otthon a három pontot a házigazda!
tipp
Galatasaray - Konyaspor
1X2 | Galatasaray | 1.54 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Galatasaray - Konyaspor

2021. 04. 28. 19:30 | Török bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!