2019.04. 07.

Tud-e javítani a Lazio?

Tud-e javítani a Lazio?

A hétközi vereség után győzelmi kényszerbe kerültek a római égszínkékek, a Sassuolo ellen azonban biztosan nem lesz egyszerű dolguk, mint ahogy ősszel is történt.

  • Lazio. A jelenleg hatodik Lazio Spal elleni veresége érzékenyen érintheti a végelszámolásnál Inzaghiékat, akik a top 4-be igyekeznek. Pedig az előtte lévő 4 fordulóban szenzációsan teljesítettek, abban a periódusban 10 pontot szereztek. A három pont érdekében biztosan támadólag lépnek fel, akár az is előfordulhat, hogy Caicedo kezdeni fog Immobile mellett, bár ez a kérdés folyamatosan fennáll a Lazio meccsek előtt. Az elmúlt három otthoni találkozójukon mindig nyerni tudtak, de ha az egész szezont vesszük figyelembe, akkor is  csak hárman tudtak győztesen távozni tőlük. Nagy kérdés, hogy a görcsös akarás  mennyire nyomja rá a bélyegét a játékukra, amire azért kell figyelniük mert a Sassuolo ezt képes lehet kihasználni. 

A várható kezdőcsapat:  Lazio (3-5-1-1): Strakosha; Luiz Felipe, Acerbi, Radu; Romulo, Parolo, Leiva, Milinkovic-Savic, Durmisi; Luis Alberto; Immobile.

  • Sassuolo. Remek győzelmet arattak De Zerbiék a hétközben, amire már nagy szükségük volt, hisz előtte zsinórban 8 meccset hoztak le nyeretlenül. A Chievo elleni 4-0 egyik főszereplője a két gólt szerző védő Demiral volt, aki egyébként ma is kezdőként kaphat lehetőséget. A januárban igazolt török védő idáig mind a hat meccsét végig játszotta, ezekvoltak az első találataik. Sok helyen nem gondolnám, hogy változtatnak a kezdőcsapaton, az a négy gól minden bizonnyal komoly lendületet kölcsönözhet számukra lélektanilag is. A Babacar, és Berardi által is fémjelzett támadósor elsősorban a kivárásra fog játszani, hisz a Lazionak lesz sürgősebb, amire villámgyors kontrákkal válaszolhatnak, ha nagyobb terület lesz előttük akkor az feküdni fog nekik. 

A várható kezdőcsapat: Sassuolo (4-3-3): Consigli; Lirola, Demiral, Ferrari, Rogerio; Duncan, Sensi, Locatelli; Berardi, Djuricic, Boga.

tipp
Lazio - Sassuolo
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) | 1.60 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com