2020.01. 23.

Új edzőkkel a kupacsata résztvevői

Új edzőkkel a kupacsata résztvevői

Bredában és Eindhovenben is új vezetőedző irányítja a csapatot. Ma a kupában egymás ellen bizonyíthatnak a felek. Mutatjuk, hogy mit várunk a találkozótól!

Labdarúgás, Holland Kupa, 2020.01.23. 20:45, NAC Breda - PSV

  • Ruud Brood helyett december végétől Willem Weijs irányítja a bredaiak szakmai munkáját. A gárda a második vonalban jelenleg az 5., osztályozós helyen tanyázik, 2020-ben egy idegenbeli iksz után otthonában győzni tudott. A Rat Verlegh Stadionban összességében erős, és rendre beveszi ellenfelei hálóját. A sorozatban otthon verte az Emment, majd egy kiscsapat ellen túlórában lépett tovább. Egy belső védő sérült, rajta kívül fontos hiányzója nem lesz a sárga-feketéknek.
  • Mark van Bommelt Ernest Faber váltotta a PSV-nél a vezetőedzői pozícióban - december közepént történt a "csere. A gárda remekül kezdte a szezont, de október végén gödörbe került, amelyből nem igazőn tudott kikeveredni. Az EL-ben is csak szenvedtek a piros-fehér-feketék, és a bajnokságban sem jöttek az eredmények, különösen idegenben botladozott sokat a társulat. Az új trénerrel egy Feyenoord elleni vereség rontja el az össképet, no és azért vasárnap illett volna nyerne a brigádnak a Venlo otthonában (1-1). Gondot okoz, hogy Donyell Malen, Sam Lammers és Konstantinos Mitroglou egyraánt sérült, így a támadósor felettébb tartalékos lesz ma is. 
  • Azt gondoljuk, hogy nem lesz feltétlenül sétagalopp a PSV számára a bredai kirándulás. A hazaiak az új edzővel jobban teljesítenek, és otthon azért hatékonyak is. Gólváltásban látunk fantáziát!
tipp
NAC Breda - PSV
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.65 | (4/10)

kapcsolódó meccs

NAC Breda - PSV

2020. 01. 23. 20:45 | Holland Kupa Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com