2026.04. 20.

Villámtipp: Moreirense FC – Estoril Praia

Villámtipp: Moreirense FC – Estoril Praia

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com

LABDARÚGÁS PORTUGÁL BAJNOKSÁG | 2026.04.20.   21.15.

MOREIRENSE FC – ESTORIL PRAIA

Mindkét csapat azért hajt, hogy a középmezőnyben minél előrébb végezzen. A formájuk inkább visszaesést mutat, mintsem stabil előrelépést. A hazaiak az idény első szakaszában még három győzelmet arattak négy mérkőzésen, és európai helyekről álmodhattak, ám azóta mindössze egyetlen sikert könyvelhettek el tíz találkozón. Mindezek következtében már 16 pontra sodródtak el az első négytől. A visszaesés kulcsa egyértelműen a védekezés, kilenc meccs óta nem sikerült kapott gól nélkül zárniuk egy találkozót. Ezt tükrözi a legutóbbi, Famalicao elleni 1–1 is, ahol a gyors vezetés után kiengedték a kezükből az előnyt. A Moreirense immár hét mérkőzés óta nyeretlen, négy vereség és három döntetlen a mérlegük.

Az Estoril Praia sem érkezik jobb hangulatban, miután a listavezető Porto ellen 3–1-es vereséget szenvedett, így sorozatban harmadik bajnokiját bukta el. A Rio Ave, az Arouca és a Porto ellen elszenvedett vereségek során nyolc gólt kaptak és csak négyet szereztek. Ennek ellenére még mindig a nyolcadik helyen állnak 37 ponttal, egy hellyel és egy ponttal megelőzve a Moreirensét.

A párharc külön pikantériája, hogy az Estoril 2022 májusa óta nem tudta legyőzni riválisát, azóta két vereség és három döntetlen a mérlegük egymás ellen. A hazaiaknál komoly védelmi gondok nehezítik a helyzetet, eltiltás és sérülések miatt több kulcsember hiányzik.

Úgy gondolom, hogy a csapatok szeretnék megszakítani rossz sorozatukat. Megint nem a védekezésé lesz a fő szerep, ezért gólt várok mindkét oldalon.

tipp
Moreirense FC - Estoril Praira
Mindkét csapat szerez gólt | 1.65 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Éppen egy héttel a 2026-os világbajnoki debütálás előtt, Portugália az utolsó hazai felkészülési mérkőzésén teszteli a formáját. Cristiano Ronaldóék a favoritok a találkozón, amely szerdán, 21.45 órakor kezdődik Leiriában, az Estadio Dr. Magalhaes Pessoában. Ellenfelük, Nigéria Afrika egyik legjobb csapata, mégis lemaradt az idei seregszemléről.

A Háromoroszlánosok szerda este Orlandóban lépnek pályára Costa Rica ellen, ez az utolsó mérkőzés a világbajnokság előtt.
A Háromoroszlánosok szerda este Orlandóban lépnek pályára Costa Rica ellen, ez az utolsó mérkőzés a világbajnokság előtt.
A szeptemberi Nemzetek Ligája-szezon kezdete előtt Örményország kedden, 17 órakor felkészülési mérkőzésen fogadja Moldovát Jerevánban, a Vazgen Sargsyan Republican Stadionban. Egyik csapat sem indul a közelgő világbajnokságon, de ma mindkettőjüknek lehetőség nyílik javítani a jelenlegi gyenge formán, és így nagyobb önbizalommal vágni neki a következő válogatott szünetnek.