2018.10. 12.

Volendam - Almere City: Új edzővel beindul a Volendam a holland kettőben?

Volendam - Almere City: Új edzővel beindul a Volendam a holland kettőben?

A Volendamnál bejött az edzőváltás, ma a listavezető ellen is jók lehetnek egy pontra a narancs-feketék.

Volendam - Almere City
Tipp: 1x! (1-47 - tippmixpro)

  • A Volendamnál megunták az eredménytelenséget, és menesztették Misha Salden vezetőedzőt másfél hete. Érkezett a rutinos, sok csatát megélt Hans De Koning, aki sikerrel mutatkozott be a kispadon. A Volendam 1-0-ra verte a Waalwijkot, igaz, fél órát emberelőnyben futballozhattak a narancsmezesek. AZ első hét forduló eredménytelensége után mint egy falat kenyér, úgy kellett a három egység a társulatnak, amely 6 pontjával a 16. pozíciót foglalja el. Otthonában 1-2-1-es a mérlege, ami viszont gondot okoz, az a góllövés. Eddig összesen ötször köszöntek be az ellenfélnek, ezen mindenképpen javítaniuk kell Strooéknak. A védelemben és a középpályán lesznek hiányzók sérülés miatt.
  • Az Almere nyáron nevezte ki új vezetőedzőjét, és Michele Santoni leigazolása nagyszerű húzásnak bizonyult. A piros-fehérek vezetik a tabellát, 19 egység áll a nevük mellett (6-1-1), vendégként pedig mind a három ütközetüket behúzták - nem mellesleg a kupában is továbbléptek. A góllövéssel ezen az oldalon nincs probléma, már 18 találatnál járnak. A formájuk lenyűgöző, sorra nyerik a tétmeccseket. Egy kapus és egy belső bekk sérült, a házi gólkirály viszont visszatérhet a kezdőbe.
  • A vendégek lendületben vannak, ám az új edzővel a Volendam képes lehet a pontszerzésre. Az 1x-ben van fantázia...

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!