2018.08. 31.

A Roma vagy a Milan fog javítani?

A Roma vagy a Milan fog javítani?

Az olasz bajnokság harmadik fordulójában a vereséggel kezdő AC Milan az AS Romát fogadja. Mindkét csapat számára csalódást keltő eredményt hozott az előző játéknap. Melyik gárda lesz képes javítani?

AC Milan - AS Roma

  • Nagy volt a változás mindkét csapat játékoskeretében ezen a nyáron és eddig rejtély, hogy egyáltalán sikeresnek nevezhetőek-e ezek a transzferek. A Románál Kluivert jól mutatkozott be a Torino ellen, Pastore pedig az Atalanta ellen szerzett szép gólt, de a többiek közül nehéz lenne bárkit is kiemelni. Nainggolan távozását követően a héten a középpálya másik biztos pontját, Strootmant is eladták, őt a Marseille-nek. A kapuban pedig a világ egyik legjobbját, Alisson Beckert Robin Olsennel próbálják pótolni. Az Atalanta ellen bekapott három gólt és a Torino elleni bizonytalanságokat látva, eddig kevés sikerrel. Azért nem szabad leírni a Romát a Milan ellen, mert a piros-feketék sem lehetnek büszkék az eddigiekre, hiszen az elhalasztott első fordulós meccsüket követően 2-0-s előnyt elherdálva kaptak ki a Napolitól. Higuain, Bakayoko és Caldara személyében klasszisokat igazoltak és Castillejo, valamint Laxalt megvétele is elsülhet akár jól, de még egyelőre nem lehet bajnokesélyesnek titulálni Gattuso csapatát. A Roma ellen döntetlenre képesek lehetnek. Ami ennél valószínűbbnek látszik, hogy mindkét csapat be fog találni a másik kapujába. A második fordulóban mindkét csapat védelme átjáró ház volt, nem gondolom, hogy egy csapásra minden hibát képesek lesznek kijavítani.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • AC Milan - AS Roma: Mindkét csapat szerez gólt? – Igen, odds:1,70

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Finaworld 2018-08-31 19:24:02
Sokszor csinálja ezt a tippmix, hogy magasabb az odds első indulásnál és utána szépen lassan viszik le az oddsot, nem biztos, hogy pofátlan volt a tippstert, csillagharcos.
pirata 2018-08-31 16:46:54
Mindig nagyobb oddsok vannak írva :) . Castillejo tartom csúcs igazolásnak . Meccsen szerintem mind2 csapat szerez gólt 2.5 over tipp jöhet .1.95.Szögletekre is oda kell figyelni vélhetőleg 10 over 1.83

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.