2018.08. 18.

Csalódott csapatok rangadója a Serie A-ban

Csalódott csapatok rangadója a Serie A-ban

A mai napon indul útjára a labda a Serie A új idényében. Cristiano Ronaldo Chievo elleni bemutatkozását követően este már egy rangadót is rendeznek, hiszen a tavalyi ezüstérmes Napoli a Lazio otthonába látogat. Lássuk az esélyeket!

Lazio – Napoli

  • Sokáig vezette a tavalyi szezonban a bajnokságot a Napoli, végül azonban a Juve mögött be kellett érnie a második hellyel. A Lazio is csalódott lehetett, hiszen a római kékek pedig a BL-indulásról maradtak le éppen az utolsó fordulóbeli Inter elleni vereséggel, amely találkozó legvégén álltak csak vesztesre, de éppen elég volt, hogy elbukják a negyedik helyet. A Napolinál a legnagyobb változás a kispadon történt, hiszen a Chelsea-hez távozó Sarri helyett Ancelotti lett a vezetőedző.  Sarri vitte magával Jorginhót, valamint Reina távozott még az alapcsapatból, érkezett viszont Ospina, a mezőnybe pedig Verdi (Bologna), Ruiz (Betis), Younes (Ajax) és Malcuit (Lille) leigazolása érdemel említést. A vezérek maradtak tehát, így megvan az esélye idén is annak, hogy a bajnoki címért harcban legyenek, de nem a déliek a legnagyobb esélyesek.  A felkészülés során hektikusan teljesített a gárda: voltak nagyarányú győzelmeik és vereségeik is, ebből, és az előző idény Napoli-Lazio (4-1, 4-1) párharcaiból kiindulva is sok gólra számítok. Mivel Lulic, Patrick és Lucas Leiva is eltiltott a hazaiaknál és nagyon sok az érkező, kérdéses, hogyan tudnak összeállni. Milinkovics-Szavics és Immobile is maradt, ami javíthatja az esélyüket a BL-indulásért folyó harcban.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Lazio – Napoli: 1x2: - Napoli, odds:2,42
  • Lazio – Napoli: Gólszám 2,5: - Több, mint 2,5 gól, odds:1,65

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
akibor000 2018-08-18 13:40:23
szerintem ez X gyanus.
2-2
szerintem ez X gyanus.
2-2

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A 32. fordulójának zárómérkőzésén a Liverpooli siker után hazaétrő Atalanta a 6. helyen fogadja a 19. helyezett Veronát.

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!