A Cagliari fogadja az Atalantát hétfőn, 18.30-kor az Unipol Domusban a Serie A 34. fordulójában. Öt körrel a bajnoksága vége előtt a szardíniai csapatnak az élvonalbeli tagság biztosítása érdekében van égető szüksége a pontokra. A bergamói gárda eközben a nemzetközi kupaszereplés reményét tartaná életben.
Egymás ellen
- A Cagliari 61 Serie A-mérkőzéséből 22-t megnyert az Atalanta ellen, 13 döntetlen és 26 vereség mellett. A szárdok csak három csapat ellen győztek többször élvonalbeli történetük során: a Sampdoriát 27-szer, a Torinót és a Fiorentinát pedig 24-szer verték meg. A Bologna ellen szintén 22-szer diadalmaskodtak.
- Miután 2017 decembere és 2019 novembere között 5 bajnokiból 4-et megnyert az Atalanta ellen – 1 vereség mellett –, a Cagliari a későbbi mérkőzéseken feleannyi győzelmet aratott a bergamóiak felett (10 meccsen 2 szer győzött, 1-szer döntetlent játszott és 7-szer kapott ki).
- A Serie A 2024/25-ös kiírásában az Atalanta hazai pályán 0-0-t játszott a Cagliarival, idegenben viszont 1-0-ra legyőzte. A mostani szezon első bajnokiján, december 13-án Bergamóban 2-1-re nyert a házigazda, Gianluca Scamacca duplájára (11’, 81’) csak Gianluca Gaetano (75’) tudott válaszolni.
- A Cagliari az utolsó 6 hazai mérkőzéséből 5-öt elveszített az Atalanta ellen a Serie A-ban (1 győzelem mellett). A szardíniaiak a 2018/19 óta eltelt időszakban csak az Inter és a Lazio ellen szenvedtek több vereséget a saját stadionjukban (mindkét csapat 6-szor győzte le őket). A Milan és a Napoli szintén 5-ször ünnepelhetett győzelmet Szardínia szigetének fővárosában.
Egyre közelebb sodródik a kiesőzónához a Cagliari
- A Cagliari az elmúlt 10 bajnokiból 7-et elveszített az Atalanta ellen. Egy újabb vereség sokba kerülhet, mivel a szardíniai csapatra komoly nyomás nehezedik az élvonalbeli tagság megőrzése tekintetében. A szárdok a tabella 16. helyén várták a Serie A 34. fordulóját, 5 ponttal megelőzve a 18., már kieső pozícióban senyvedő Leccét.
- Fabio Pisacane első vezetőedzői szezonjának vége felé közeledve csapata még mindig előnyben van a veszélyzónába ragadt gárdákkal szemben, de a legutóbbi eredmények egyre közelebb sodorták őket a vörös vonalhoz. Ráadásul a hátralévő meccsek sem ígérkeznek túl egyszerűnek: az Atalanta után még a Bolognával (idegenben), az Udinesével (otthon), a Torinóval (o.) és az AC Milannal (i.) csapnak össze.
- Miután sorozatban 3-szor győzött – a Juventus, a Fiorentina és a Hellas Verona ellen –, a Cagliari az elmúlt 10 mérkőzéséből csak 1-et nyert meg. Igaz, az később sorsdöntő jelentőségű lehet, hiszen ezt az egyetlen sikert, az április 11-i 1-0-s hazai győzelmet az ugyancsak a túlélésért harcoló, közvetlen üldöző Cremonese ellen aratta a csapat.
- A 24. fordulótól kezdve csak a 19. helyezett Hellas Verona és a 20. Pisa szerzett kevesebb pontot a bajnokságban – mindketten 4-et –, mint a Cagliari. A szardíniaiak ugyanúgy 5-öt gyűjtöttek, mint a cremonai alakulat.
- A szárdok legutóbbi veresége szinte előre borítékolható volt: a listavezető Inter győzte le őket a múlt héten 3-0-ra. Annak ellenére, hogy 50 percig kitartottak a San Siróban, kétség sem férhetett a hazai győzelemhez.
- A Cagliari mindössze 8 bajnokit nyert meg a 33-ból, 9-szer döntetlent játszott és 16-szor kikapott, miközben 33 gólt szerzett és 47-et kapott. A szardíniai csapat hazai pályán 5-ször győzött, 4-szer remizett és 7-szer vereséget szenvedett, 17:18-as gólkülönbség mellett. A Cremonese elleni 1-0-s győzelem előtt a Napoli (0-1) és a Como (1-2) nyert, a Lazio 0-0-t ért el az Unipol Domusban, ahol február közepén a kiesőjelölt Lecce (0-2) is győzni tudott.
- Miután április 11-én 1-0-ra legyőzte a Cremonese-t, a Cagliari ma este zsinórban második hazai mérkőzését nyerheti meg. A szárd csapat az elmúlt két szezonban ezt egyetlen alkalommal tudta megtenni, idén januárban a Juventus (1-0) és a Hellas Verona (4-0) ellen.
- A Cagliarinak sérülés miatt továbbra is nélkülöznie kell a balszélső Mattia Felicit (11 bajnokin 2 gól és 1 gólpassz a mostani szezonban) és a balhátvéd Riyad Idrissit (23/2/0), valamint a veterán csatárt, Leonardo Pavolettit (13/1/1) és a középpályás Luca Mazzitellit (18/2/2).
- Az Atalantától kölcsön kapott jobbszélső, Marco Palestra (32/1/4) komoly hatást gyakorolt a Cagliari játékára, és több nagy klub is érdeklődik a nemrég az olasz válogatottban is bemutatkozott támadó iránt. A 21 éves játékos kezdőként léphet pályára a hazai csapatban.
- Sebastiano Esposito (31/6/5) a házigazdák legjobb góllövője 6 bajnoki találattal. Az Intertől kölcsönvett csatár csak a Genoa és a Hellas Verona ellen szerzett több gólt – 3-at – a Serie A-ban, mint az Atalanta ellen. A 13-szoros válogatott támadó a bergamói alakulatot ugyanúgy 2-vel keserítette el, mint a Sassuolót. A 23 éves center egyike annak a három olasz játékosnak, akik legalább 5 gólt és 5 gólpasszt jegyeztek ebben a bajnoki szezonban, Federico Dimarco (6 gól+15 gólpassz) és Nicoló Zaniolo (5 gól+6 gólpassz) mellett.
- A Cagliari lehetséges kezdőcsapata: Caprile – Zé Pedro, Mina, Rodriguez –Palestra, Folorunsho, Gaetano, Adopo, Obert – Esposito, Borrelli.
Lemarad az európai porondról az Atalanta?
- A rémálomszerű szezonkezdet után – a november közepén menesztett vezetőedző, Ivan Juric helyére kinevezett – Raffaele Palladino irányításával magára talált az Atalanta. A csapatnak azonban az utóbbi hetek gyengébb eredményei és a drámai kupakiesés után győznie kell hétfőn Cagliariban, ha nem akar még nagyobb hátránybe kerülni a nemzetközi részvételért folytatott küzdelemben.
- A római Olimpiai Stadionban megrendezett első mérkőzés 2-2-es döntetlenje után az Atalanta és a Lazio szerda este, Bergamóban ismét összecsapott az Olasz Kupa elődöntőjében. A vendégcsapat a 84. percben vezetést szerzett, de Mario Pasalic (86’) gyorsan egyenlített. Hosszabbítás következett, ám újabb találat már nem esett. Jöhetett a tizenegyespárbaj, amelyben több bergamói játékos is hibázott. Így a jövő hónapban a fővárosi csapat mérkőzhet meg a döntőben az Interrel.
- Kemény héten vannak túl az Atalanta szurkolói, mivel néhány nappal a kupakudarc előtt, az utolsó bajnokin gyakorlatilag kedvenc csapatuk utolsó esélye is elszállt arra, hogy a következő szezonban helyet biztosítson magának a Bajnokok Ligájában.
- Az ugyancsak a legrangosabb európai kupasorozatba vágyó AS Roma otthonában ugyan 1-1-es döntetlent értek el a bergamóiak, de immár 9 pont a lemaradásuk a Top 4-től. Habár Nikola Krstovic góljával már a 12. percben vezettek, de Marco Carnesecchi több nagy védése kellett ahhoz, hogy ne szenvedjenek vereséget a kék-feketék.
- Az Atalanta ebben a szezonban 33 bajnoki mérkőzésen 54 pontot gyűjtött. A Serie A elmúlt 9 kiírásában 34 meccs után folyamatosan 55 vagy annál magasabb pontszámot értek el a bergamóiak. Az Inter, a Juventus és a Roma mellett a La Dea lehet az egyike annak a négy csapatnak, amely az utolsó 10 szezon mindegyikében eljut ennyi egységig.
- Az Atalanta a tabella 7. helyén várta a 34. fordulót, hátránya az 5. Comóval és a 6. AS Romával szemben egyaránt 4 pont volt. Az előbbi pozíciója főtáblát ér az Európa-ligában, az utóbbié selejtezőt a Konferencia-ligában. Ha nem javít a jelenlegi helyezésén, Raffaele Palladino legénysége a következő szezonban nem léphet ki a nemzetközi porondra.
- Az újabban rendszeres Bajnokok Ligája-résztvevő Atalanta számára katasztrófa lenne, ha az európai kupasorozatok egyikében sem indulhatna a 2026/27-es szezonban. A csapatnak így mondhatni kötelező begyűjteni mind a 6 pontot a következő két bajnokin, a Cagliari elleni idegenbeli és a május 2-i Genoa elleni mérkőzésen. A folytatásban ugyanis jóval nehezebbnek ígérkező meccsek várnak a kék-feketékre az AC Milan (i.), a Bologna (o.) és a Fiorentina (i.) ellen.
- A bergamói csapat 14 meccset nyert meg a Serie A-ban, 12 döntetlen, 7 vereség és 45:29-es gólkülönbség mellett. Idegenben 5-ször győzött, 7-szer ikszelt és 4-szer kikapott a gárda, amely 20-szor talált be és 15-ször kapitulált a túráin.
- A november és december közötti 3 egymást követő idegenbeli vereség után azonban az Atalanta a legutóbbi 9 meccsből csak 1-et veszített el otthonától távol (4 győzelmet aratott és 4-szer remizett). Ebben az időszakban – a 16. fordulótól kezdve – egyetlen csapat sem kapott ki kevesebbszer a túráin (a Como és az Inter is csak 1-szer hasalt el).
- A legutóbbi, fővárosi 1-1 előtt az Atalanta 3-0-ra nyert Leccében, és 1-1-es döntetlent ért el a listavezető Inter otthonában. Ezzel az eredménysorral javított a Sassuolo otthonában elszenvedett 2-1-es fiaskó után, amit a Lazio elleni idegenbeli 2-0-s győzelem és a Comóban játszott 0-0 előzött meg.
- Az Atalantába visszatérhet a sérüléséből felépült védő, Isak Hien (25/1/0), ugyanakkor a szélső hátvéd Lorenzo Bernasconi (23/0/3) szerda este megsérült, így nem játszik Szardínia fővárosában.
- Egy fárasztó szezon vége felé – és mivel a hét közepén 120 percet küzdött a csapat – Raffaele Palladino dönthet úgy, hogy frissíti az Atalanta kezdő tizenegyét, akár Gianluca Scamaccát (21/8/1) betéve a házi gólkirály Nikola Krstovic (29/10/4) helyére.
- Nikola Krstovic már 2 gólt szerzett a Cagliari ellen a Serie A-ban, mindkettőt a Lecce színeiben, 2024 májusában és augusztusában. A montenegrói csatár csak két csapat ellen köszönt be többször az olasz élvonalban: a Monzának és a Parmának egyaránt 3-at lőtt. A 26 éves támadó az Atalanta egyetlen olyan játékosa, aki kétszámjegyű gólmennyiséget termelt a mostani szezonban. A 34-szeres válogatott center pontosan 10 gólt szerzett, eggyel kevesebbet, mint az előző bajnoki kiírás egészében.
- Az Atalanta lehetséges kezdőcsapata: Carnesecchi – Scalvini, Djimsiti, Ahanor – Bellanova, De Roon, Éderson, Zappacosta – Pasalic, Raspadori – Scamacca.
Öt fő szempont
- A kiesés elől menekülő Cagliari 7 vereséget szenvedett az elmúlt 10 bajnoki mérkőzésén, és 5-öt elveszített az utolsó 6 meccséből.
- Az európai kupaszereplésért küzdő Atalanta az elmúlt 5 bajnoki mérkőzésén 2-szer nyert, 2-szer döntetlent játszott és csak 1-szer kapott ki.
- A Cagliari hazai pályán az utolsó 5 meccsből 4-ben képtelen volt nyerni, 3-at pedig elveszített.
- Az Atalanta 16 idegenbeli bajnokiból csak 4-et veszített el, 5 győzelem mellett. Az utolsó 3 túrán vereten maradt a csapat, igaz, csak 1-szer győzött.
- A Cagliari meccsenként átlagosan 1 gólt szerzett és 1,4-et szedett be, míg az Atalanta 1,2 lőtt és 0,6 kapott találatot átlagol.
Mire fogadjunk?
- Bár az Atalanta az elmúlt hetekben komoly kudarcokat szenvedett el, erős kerete van, amely képes kezelni a hétközi 120 perces meccsterhelést és legyőzni a gyengélkedő Cagliarit. A bergamói gárda az elmúlt szezonokban hozzászoktatta szurkolóit a rendszeres Bajnokok Ligája-részvételhez, most azonban még a Konferencialiga-szereplés is kérdéses. Drámai hatással lehet a klub költségvetésére, ha lemarad a nemzetközi porondról. Raffaele Palladino csapata minőségibb, jobban szervezettebb és kevésbé következetlen, mint mai ellenfele, pláne alsóházi brigádokkal szemben. Várhatóan a kék-feketék diktálják majd a tempót, birtokolják többet a labdát és alakítják ki a nagyobb helyzeteket. A Cagliarinak ezúttal is főként a kompakt védekezésre kell támaszkodnia, de ezt gyakran nehezére esik 90 percen keresztül fenntartani. A védekező szándék ellenére a gyenge formában lévő szárdok sebezhetősége továbbra is nyilvánvaló. Az Atalanta idegenbeli győzelmét várjuk, egy olyan mérkőzésen, amelyen legalább két gól születik. Ezt a vendégcsapat akár egymaga is lehozhatja.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!