2018.08. 27.

Rómában az előző két szezon meglepetés-csapata

Rómában az előző két szezon meglepetés-csapata

Egy mérkőzést rendeznek hétfőn az olasz labdarúgó-bajnokságban, amelyen az Atalanta a Roma vendége lesz. Tavaly ebben a párosításban mindkétszer az idegenben játszó alakulat győzött, vajon így lesz ez ismét?

AS Roma – Atalanta

  • Az első fordulóban a Torino ellen korántsem volt meggyőző a Roma játéka, a „bikák” sorra alakították ki a lehetőségeket, amelyeket aztán kihagytak, vagy ha gól született, akkor les miatt annulálták. A 89. percben pedig Edin Dzeko kapáslövésével kicsikarta a három pontot a Romának. A múltkorihoz képest lényegesen többet kell mutatnia a Romának ahhoz, hogy a bergamóiak ellen is meg legyen a győzelem. Az Atalanta az Európa-liga selejtezőjében kezdte a szezont és a H. Haifát oda-vissza kiütötte, majd a bajnokságban a Frosinonénak sem kegyelmezett (4-0). Múlt héten a Köbenhavn ellen a play-off odavágóját 0-0 született, így Dániában dől el a továbbjutás. Az Atalanta üde színfolt volt az elmúlt két idényben és tavaly az El mellett nagyon jól bírta a bajnokságot is, így feltételezhetjük, hogy most lesz gondja. Az első fordulóban erőtlenül futballozó Roma otthonából elhozhatnak egy pontot a kék-feketék. Az előző szezonban könnyedén ebben a párosításban mindkétszer a vendég gárda győzött, most a döntetlen van benne a levegőben.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • AS Roma – Atalanta: 1x2: - Döntetlen, odds: 3,70

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Scudettóért folyó harcból már lassan kicsúszik a Napoli, de még nyilván nem engedik el amíg van rá matematikai esély. A Genoa összeszedte magát, eltávolodott a veszélyzónából. Ebben a helyzetben randevúznak Nápolyban.

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com