2020.08. 02.

Serie A: Élet vagy halál 1.0

Serie A: Élet vagy halál 1.0

Az olasz élvonalban az utolsó fordulóra is marad izgulnivaló, ugyanis egy kieső hely elkerülésére még két csapat pályázik. Az egyik meccsen a Lecce a már bent maradt Parma csapatát fogadja.

LABDARÚGÁS, OLASZ A 
2020.08.02. 20:45
LECCE - PARMA

  • Nyilván a Parma azért jobb csapat, mint a Lecce, mert 11 ponttal előrébb áll. Viszont ma egészen mások a viszonyok. A Parma már teljesen tét nélkül játszik, semmi sem érdekli kevésbé mint ez a meccs. Éppen ezért azt várom, hogy a jóval motiváltabb és sikerorientáltabb Lecce hazai pályán mindent meg fog tenni a győzelem érdekében. A Leccének első sorban hátul kell összekapnia magát és megacéloznia védelmét, mert az átjáróház védelme miatt esnek ki. (ha nincs óriási mázliuk) 
  • És, hogy ez sikerrel szokott járni az olasz élvonal utolsó fordulóiban, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Lecce utolsó három meccséből kettőt megnyert és csak azt az egy Bologna-ellenit vesztette el, amin a Bologna is érdekelt volt a győzelemben! Ma is ezt várom. Nyer a Lecce, de bent maradásának sikere a másik meccstől, a Genoa-Hellas Verona összecsapástól is függ. 

tipp
Lecce - Parma
1X2 | Lecce | 1.55 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Lecce - Parma

2020. 08. 02. 20:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com