2018.10. 28.

Serie A: Hazai pályán a Szárdok!

Serie A: Hazai pályán a Szárdok!

Formáját tekintve javuló Cagliari fogadja a tökutolsó-, még győzelem nélküli Chievót. Találtunk egy duplázó szorzót!

LABDARÚGÁS, OLASZ A
2018.10.28. 15:00
CAGLIARI - CHIEVO

  • A Cagliari felfelé ívelő formában van. Két fordulóval ezelőtt egy négymeccses hazai veretlenséget lezárva megverték a Bolognát 2-0-ra, majd legutóbb idegenben döntetleneztek a Fiorentinával idegenben. Ez különösen szép teljesítmény volt. Egységes csapatot képeznek a szárdok, hazai közönség előtt idén még nem kaptak ki, bár sok döntetlent játszanak. Ami pedig a sérülteket illeti, továbbra is kétséges a középső védő Klavan játéka, a támadósorban pedig Farias esik ki. A veterán Srna viszont visszatérhet a csapatba. A mai meccsen sok múlik a brazil középpályás Joao Pedro játékán, valamint nagy szükség lenne Leonardo Pavoletti góljaira is. A két meccsen szerzett négy pont mindenképpen jót tett a csapat mentalitásának, a mai-, elvileg nyerhető meccsen lendületes, jó játékot várok tőlük!
  • A Chievo menthetetlennek tűnik. Utolsó helyen állnak, hét vereség, két döntetlen, ráadásul a védelem átjáróháznak bizonyult, hiszen a hét meccsen 24 kapott gól sok. Minderre rájön még a szezon elejétől hurcolt pontlevonásos büntetés, így a -1 pont a tabella alján, morálisan is rombolja a játékosok lelkiállapotát. Mindezeken felül nem játszhat a balhátvéd Barba, egy középhátvéd, Tomovic személyében, valamint a védelem jobb oldaláról kiesik Cacciatore. A középpályáról a stabilitásért felelős Joel Obi maródi. Két pontot szerzett eddig a csapat, az egyik az AS Romától hozott döntetlen, a másik pedig a hazai pályán az Empoli elleni remi.
  • Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a római döntetlent, de nem hinném, hogy ma ettől kellene félni. A Cagliari számára nagy esély a mai, hogy három pontot szerezzenek és ezt pontosan tudja Rolando Maran edző is. Viszont nem annyival jobbak szárdok és a Chievo masszív védekezéssel készül majd. Szenvedős meccset, kevés gólt várok.  Esélyes a három pont, de kiegészítem UNDER 3,5-góllal. Így a szorzó 2,05 lesz.

Tipp:
Cagliari – Chievo
Hazai és kevesebb (1X2 + Gólszám 3,5)
Odds: 2,05

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A 32. fordulójának zárómérkőzésén a Liverpooli siker után hazaétrő Atalanta a 6. helyen fogadja a 19. helyezett Veronát.

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!