2019.05. 25.

Philadelphia-Portland: A forma vagy a rutin fog dönteni?

pletszo
Philadelphia-Portland: A forma vagy a rutin fog dönteni?

Az MLS-ben ezen a hétvégén is nagyüzem van. A szárnyaló Philadelphia a gödörben lévő tavalyi döntős Portlandet fogadja. Lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, MLS | 2019.05.26. 01:30
PHILADELPHIA - PORTLAND

  • A Portland egyelőre nem játszik hazai mérkőzést a bajnokságban és idegenben bizony nem éppen teljesít fényesen, hiszen tizenegy forduló alatt csak tizenegy pontot gyűjtött, amellyel mindössze két csapatot előz meg a nyugati főcsoportban. 
  • Ezzel szemben a Philadelphia szárnyal és vezeti a keleti konferenciát általános meglepetésre. Igazán nagy sztárral nem rendelkeznek, a nemzetközileg legmagasabban jegyzett játékosuk a bosnyák válogatott Medunjanin (képen). Hat forduló óta veretlen a Philadelphia és ebből négy alkalommal győzött, a New Englandnek például hatot vágott, de a Montrealnak is hármat. Abszolút élcsapatnak számít, pedig tavaly egy szürke középcsapat volt. A Portland pedig nagydöntőt játszott és most nagyon erőtlennek tűnik. 
  • A tavalyi szezonban csak egyszer találkoztak a felek, akkor a Portland könnyedén nyert, most azonban változtak az erőviszonyok és otthon a Philit érzem esélyesebbnek a formája alapján.
Fogadóiroda ODDS
22bet.com 1,74
bet365.com 1,61
Pinnacle 1,73
Unibet 1,71
tipp
PHILADELPHIA - PORTLAND
PHILADELPHIA | 1.74 | (4/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Megkezdik a szereplést a vébén nagyot menő norvégok: ma a dánok látogatnak Északra.
Megkezdik a szereplést a vébén nagyot menő norvégok: ma a dánok látogatnak Északra.
Az 5. fogadja a listavezetőt: a vendégek még veretlenek, ám ma nehéz túra vár a brigádra.
Az 5. fogadja a listavezetőt: a vendégek még veretlenek, ám ma nehéz túra vár a brigádra.
A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!