2019.01. 17.

Copa del Rey: Espanyol - Villarreal

Copa del Rey: Espanyol - Villarreal

Remek odavágó után joggal várhatunk remek visszavágót Barcelonában, ahol a spanyol kupa legjobb 8-ba való kerülése a cél. A sárga tengeralattjáró már az első félidő elején egy komoly torpedót kapott hazai vizeken, majd a hajrában azt hihettük, hogy a kegyelemdöfés is megérkezett, ám sikerült nekik mégis visszajönni az ütközetbe. 2-2-ről folytatják felek.

LABDARÚGÁS, SPANYOL KUPA
2019.01.17. 20:30
ESPANYOL - VILLARREAL

  • Espanyol: Rubi együttese villámrajtot vett az odavágón, Dardes révén már a 15. perceben megszerezték a vezetést, majd a második játékrészben sikerült növelniük az előnyüket, viszont mégsem tudták győztesen lehozni a találkozójukat.  A két góljuk mellet akadt négy ziccernek minősülő helyzetük, kapufájuk, de a hétvégi Sociedad ellen elveszített bajnokin is meglehetősen nyílt sisakos stílusban játszottak. Az első meccsen megsérült Hernan Perez a visszavágóra talán felépülhet, de úgy általában kevés változtatást kezdeményezhet a katalánok szakvezetése az első meccshez képest, a szerkezet az ütközet nagy részében működőképes volt. 
  • Villarreal: A bajnokságban kieső helyen tanyázó együttes már egy jó ideje adós a győzelemmel, a bajnokságban utoljára november végén tudtak három pontot szerezni, azóta az EL-ben, illetve a spanyol kupában volt egy-egy sikerük. A hétvégén otthon szenvedtek vereséget Getafétól, a 89. percben kapták a mindent eldöntő találatot. de előtte azonban beleértve az Espanyol elleni odavágót is négy remit hoztak össze. Ezek között volt a Real Madrid elleni 2-2, ahol meglehetősen bátor focit nyújtottak, mint ahogyan a katalánok elleni első meccsen is, ahol ugye egy huszáros hajrával sikerült egyenlíteniük. A 85.percben Ekambi, a 89. percben Bacca volt eredményes, vélhetően mindketten kezdeni fognak ma is. 

A két együttes legutóbbi három találkozóján megvolt a gólváltás, de az elmúlt 12 randevújukból is 9 alkalommal volt adok-kapok. Az Espanyol számít az esélyesebbnek otthon mindenképpen, ráadásul számukra még az 1-1-es döntetlen is továbbjutást érhet, tehát nem csodálkoznék rajta, ha megpróbálnák az elején lassítani a játékot, óvatosabban kezelni a meccset, viszont szerintem meghatározóbb lehet a sárga mezesek futballja, amiben bőven felfedezhető lehet a "mindent egy lapra" stílus kis túlzással. Mindenesetre nekik kell felvállalni a kezdeményezést, az általuk képviselt stílus ismét gólváltást eredményezhet.  

TIPP:Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,65

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az El Classico után a La Liga egyik legnagyobb presztízsű rangadója lesz ma a Camp Nouban, ahol a listavezető Barcelona és a címért szintén harcban álló Atletico Madrid csap össze. Remélhetőleg remek mérkőzést láthatunk sok-sok góllal!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Nem lesz könnyű meccse a Valenciának a fővárosban, ahol a kevés gól és a kőkemény védekezés kerülhet előtérbe az Estadio de Vallecasban.