2019.01. 09.

Copa del Rey: Real Madrid – Leganes

Copa del Rey: Real Madrid – Leganes

Újabb blama érte a királyi gárdát, ezúttal otthoni környezetben szenvedtek vereséget a Sociedadtól, ami után ismét felerősõdtek azok a hangok, amik az edzőváltást rebesgetik. Persze élesen bírálták a VAR-t a mérkőzést követően, s közben már egy új igazolást is bejelentettek Brahim Diaz személyében, illetve a Genoa gólfelelőséről Piatekről is pletykálni kezdtek. Ma pedig a LEganes-val játszanak kupameccset. Lássuk!

LABDARÚGÁS, SPANYOL KUPA
2019.01.09. 21:30

REAL MADRID – LEGANES

  • Ugyanakkor Solari felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a helyzeteket nem lövik be, addig tök fölösleges a játékvezetéssel foglalkozni, de arra is kitért, hogy látott bíztató jeleket, látta a csapaton az elszántságot, amire azért ma is nagy szükségük lesz, ha nem szeretnék a tavalyi fiaskót megismételni. Az elmúlt évadban a legjobb nyolc között találkoztak a felek, s akkor hiába nyertek a madridiak idegenben, a hazai pályán becsúszott 1-2 a kiesésüket jelentette. Vélhetően a fontossági sorrendben nem az elején szerepel a Copa del Rey Puskás egykori klubjának noteszében, ám a mostani helyzet olyan ahol, nem érdemes játszani a fanatikusok idegrendszerével. Eredmények, győzelmek kellenek mindenképpen, még úgy is hogy több fiatal ismét lehetőséget kap a kezdőben, de az a Vinicius is szerephez juthat ma, akitől nagyon sokat vár a vezetéstől kezdve a szurkolókon át mindenki.
  • Legutóbb szeptemberben futottak össze hasonló pályaválasztás mellett, s akkor a blancók simán lelépték Pellegrino csapatát 4-1 arányban. Nincs nagy formában egyébként a vendégegyüttes sem, elméletileg a frusztrált formától függetlenül is simán hoznia kellene a vendéglátóknak a találkozót, ám annyi furcsa eredményt produkáltak már ebben a szezonban, hogy inkább maradnék a góloknál, a 2,5 ovet is egészen formás, 1,60 körüli szorzóért tehetjük. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
sikoraj 2019-01-09 20:12:06
BOCSI A KOTNYELESKEDÉSÉRT. A SZERKIKNEK ÜZENNÉM, hogy A TIPPMIX KALKULÁTOR MEGINT nem működik, főleg kosárlabda vonalon. Nagyszerű lett volna látni az éjszakai NBA kínálatot, de hát ez van. Belenyugodtam, hogy ez nem jön össze.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga 2-ben a 19. helyezett Albacete három vereség után szeretne visszatérni a pontszerzéshez, amikor a 11. helyen álló Ferrol csapatát fogadják.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A spanyol másodosztályban a 11. helyen álló Levante a 2. Elche alakulatát fogadja.

A spanyol élvonalban ma este az Osasuna fogadja a királyi gárdát, pontszerzésben reménykedve. Sikerülhet?
A spanyol élvonalban ma este az Osasuna fogadja a királyi gárdát, pontszerzésben reménykedve. Sikerülhet?