Az első felvonás 3-3-as döntetlennel zárult. Ma sem lesz unalmas az összecsapás, van egy olyan érzésünk.
- Az első mérkőzésen a Mirandes kétszer is vezetett két góllal, a Racing mindkétszer egyenlített, így ikszre mentette az odavágót.
- A Mirandes már azzal hatalmas bravúrt ért el, hogy bejutott a play offba. A gárda szerény költségvetéssel dolgozik, így a 75 egységgel bezsebelt 4. pozíciója már önmagában meglepetést okozott. A társulat otthon brutűlisan erős volt, 15-5-1-es statisztikát produkált, egyedül a Granadától kapott ki, még októberben. A bajnokság hajráhát rendesen megnyomta, hat meccsből ötöt behúzott, csak egyszer remizett.
- A Racing 71 ponttal az 5, helyen zárt - a parádés kezdés után még az egyenes ágon való feljutás is benne volt a pakliban, de a zöld-feketék végül meglehetősen hektikusan teljesítettek, így lemaradtak az első két helyről. A gárda idegenben sem nyújtott rossz produktomot, pozitív a márlege (9-5-7), és az együttes bizony rendre eseménydús ütközeteket játszott.
- Azt gondoljuk, hogy kimondottan élvezetes lesz a visszvágó, és ezúttal is mindkét hűló megzörren majd!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Mirandes - R. Santander
Döntetlen és igen
tippszelvény
Mirandes - R. Santander
Igen és több, mint 2,5