2026.01. 11.

A Nap Tippje: Levante – Espanyol

A Nap Tippje: Levante – Espanyol

A Levante a Sevilla-elleni győzelem után igyekszik újabb jó eredményt elérni ma, de nem lesz könnyű dolga a katalán-derbi veresége után érkező espanyol ellen.

  • A Levante jól játszott az előző fordulóban, a csapat 3–0-ra legyőzte a Sevillát, megszerezve első élvonalbeli sikerét október eleje óta. A gárda mérlege így 17 bajnokin három győzelem, négy döntetlen és tíz vereség, ami mindössze 13 pontot és a 19. helyet jelenti a tabellán. Luis Castro rögtön győzelemmel mutatkozott be a kispadon, ugyanakkor az Espanyol elleni újabb siker a jelenlegi forma alapján hatalmas bravúr lenne! A Levante hazai teljesítménye komoly gondokat jelez, hét mérkőzésen mindössze két pontot gyűjtöttek, ami a liga legrosszabb hazai mérlege ebben az idényben. Az Espanyol nagyon jól szerepel, 18 bajnoki mérkőzésen tíz győzelem, három döntetlen és öt vereség a mérlegük, ami 33 ponttal az ötödik helyre elég, mindössze öt pontra a negyedik Atletico Madridtól. Idegenben is nagyon jók, nyolc vendégfellépésükön 14 pontot szereztek, és mindössze hét gólt kaptak, ami az ötödik legjobb idegenbeli mutató a ligában! A katalánok legutóbb csalódást keltő
  • eredményt értek el, hazai pályán 2–0-ra kikaptak a Barcelonától, ezzel megszakadt a november vége óta tartó ötmeccses győzelmi sorozatuk. A Király-kupából való kiesés után Manolo Gonzalez együttese már csak a bajnokságra koncentrálhat, ahol egy európai kupaindulást érő hely megszerzése reális cél, különösen úgy, hogy öt ponttal megelőzik a hatodik Real Betist.
  • A Levante javuló tendenciát mutat, de az Espanyol idegenbeli stabilitása egyértelműen a vendégek felé billenti a mérleg nyelvét. Egy döntetlent elcsíphetnek a hazaiak és minimum két gólt is szereznek ma!

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Levante – Espanyol
X2 és több, mint 1,5 gól a meccsen | 1.85 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
deseo 2026-01-11 15:56:29
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.01.11. 17:30
Bayern München - Wolfsburg
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és nem
2.01 8 - 1
2026.01.11. 17:30
Manchester Utd. - Brighton
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és több
2.38 1 - 2
2026.01.11. 16:15
Levante - Espanyol
Döntetlennél a tét visszajár
Espanyol
1.61 (1 - 1)
2026.01.11. 20:45
Internazionale - Napoli
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.03 2 - 2
Eredő odds 9.71
Tét 100
Kihagyott nyeremény 971
eden12 2026-01-11 14:55:23
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.01.11. 16:15
Levante - Espanyol
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
2.90 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2900

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A jó formába lendülő Girona hazai pályán fogadja a Getafét a La Ligában, a cél pedig egy újabb hazai sikerrel tovább távolodni a kiesőzónától.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga vasárnapi játéknapján az éllovas Barcelona hazai pályán fogadja a sereghajtó Real Oviedót, a katalánok célja pedig egyértelmű, ismét győzni kell!