2025.08. 31.

A Nap Tippje: Rayo Vallecano – Barcelona

A Nap Tippje: Rayo Vallecano – Barcelona

A La Liga harmadik fordulójában a Barcelona Madridba utazik, ahol nem a két gigász valamelyike, hanem a Rayo Vallecano ellen lép pályára. A címvédő katalánok két győzelemmel érkeznek, míg a házigazdák három pontot szereztek két meccsből, és a múlt héten remek játékkal sikert arattak az európai kupaporondon. Nem a vendéggyőzelemben rejlik a tipp értéke!

  • A Rayo Vallecano remek hangulatban és kiváló formában készülhet a Barcelona elleni mérkőzésre, hiszen csütörtök este 4–0-ra legyőzte a Nyeman Grodno csapatát az Európa Konferencia Liga playoffjának visszavágóján, így 5–0-s összesítéssel bejutott a sorozat főtáblájára, története során mindössze másodszor szerepelhet a nemzetközi porondon. Mindez nem csak szakmai siker, hanem anyagilag is sokat jelent egy kisebb csapat számára. A fővárosiak a tavalyi idényben a nyolcadik helyen végeztek, ami a klub történetének egyik legjobb eredménye, és az új szezonban is ebbe az irányba mutatnak az első jelek. Inigo Perez együttese a bajnokságban jól kezdett, a nyitófordulóban 3–1-re győzte le a Gironát, majd szoros küzdelemben 1–0-ra alulmaradt az Athletic Bilbao otthonában. Ezen vereséghez kötődik az első nagyon fontos tény a mai tippel kapcsolatban! A Bilbao az egyik legerősebb középpályás védekezéssel bíró alakulat a ligában! Kiváló védekező középpályások dolgoznak a baszkoknál, de az egész csapat odafigyel a védekezésre. Nos, ez nincs meg a Barcelonánál! A világ legnagyobb támadási hatékonyságával rendelkeznek a gránátvörös-kékek, olyan világklasszisokkal, mint Yamal, Rafinha és nem fogom felsorolni a fél csapatot, mert aki szereti a focit, az tudja, de a középpályás védekezés kis túlzással a nullával egyenlő. A klubnál felmerült, hogy szükség lenne a védelem megerősítésére, még az átigazolási időszak zárása előtt. A Barca sima 3-0-lal múlta felül a rém gyenge Mallorcát, de utána jött egy 3-2-es Levante elleni győzelem. Két gólt kapott a Barca úgy, hogy a Levante hazai környezetben felszabadultan, tét nélkül játszott és 2,13-as XG-t mutatott, ami azt jelenti, hogy kifejezetten sok gólt ígérő támadása volt. Mindezt a Barcelona ellen! 8 lövést küldött kapura a Levante 18%-os labdabirtoklással, de abból a nyolcból öt eltalálta a kaput és kettő gól lett. Ugyanez a Levante aztán simán kikapott az Elchétől.
  • A Rayo Vallecano erős középcsapat, amely a nemzetközi kupában is szerepel! A hangulat jó, motiváltak és hazai környezetben nem fogják könnyen adni magukat a Barcelonának sem. Nyilván Yamalék az esélyesek és nyernek is minden bizonnyal, de egy gólra jó lesz a Rayo is és ez egyáltalán nem irreális!

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Rayo Vallecano – Barcelona
Barcelona nyer és mindkét csapat szerez gólt | 2.50 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bazsi411@gmail.com 2025-08-31 14:40:38
Én ezt a meccset ki ettem a szelvényemből, pont azért amit írtál. Nagyon gyenge a Barca védelme, nem is értem hogy miért Rashfordot igazolták le. Flick el a Barca sokkal ütősebb, mint Xavival volt, de ma nem érzem a győzelem szagát. Ez egy X lesz, akár 2-2 is. Nagyon rég X-elt a Barca, itt benne van. Hasonló meccs lehet ez mint az Inter elleni volt a Bl-ben. És talán itt is érvényessülhet az amit az Arsenal meccsről gondolok. A jobban védekező csapat szokott nyerni. Viszont a vendégek jobbak, így nem hiszem hogy a hazaiak nyernek. X2+gg a tippem.
oliver1007 2025-08-31 23:33:39
Sima gól-gólt kellett tenni, és még az X-ben is igazad volt. Szép.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A jó formába lendülő Girona hazai pályán fogadja a Getafét a La Ligában, a cél pedig egy újabb hazai sikerrel tovább távolodni a kiesőzónától.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga vasárnapi játéknapján az éllovas Barcelona hazai pályán fogadja a sereghajtó Real Oviedót, a katalánok célja pedig egyértelmű, ismét győzni kell!