2025.01. 20.

A Nap Tippje: Villarreal – Mallorca (Bajnoki versenyfutás)

A Nap Tippje: Villarreal – Mallorca (Bajnoki versenyfutás)

A spanyol La Liga két európai szereplésért küzdő csapata találkozik, amikor a tabella ötödik helyén álló Villarreal hazai pályán fogadja a hatodik helyezett Mallorcát. Remek mérkőzést láthat a nagyérdemű az Estadio de la Ceramicában!

  • A Villarreal eddig 19 bajnoki mérkőzéséből nyolcat megnyert, hatot döntetlennel zárt és ötször vereséget szenvedett, ami 30 pontot eredményezett számukra, és jelenleg az ötödik helyet foglalják el. Bár kiestek a Király Kupából, valamint nem szerepelnek Európában, ez lehetővé teszi, hogy minden figyelmüket a bajnokságra fordítsák. A csapat 34 gólt szerzett eddig, de 31-et kapott is, ami a harmadik legrosszabb védekezést jelenti a mezőnyben, figyelemre méltóan ellentmondva a tabellán elfoglalt helyüknek. A Sárga Tengeralattjáró az idény végén 5-2-es győzelmet aratott a Leganes felett, de legutóbbi mérkőzésükön 1-0-ra kikaptak a Real Sociedad ellen. Hazai pályán nem kiemelkedőek, hiszen kilenc mérkőzésükből csupán hármat nyertek meg.
  • A Mallorca eddigi 19 bajnokijából kilencet megnyert, háromszor döntetlent játszott és hétszer kikapott, így szintén 30 ponttal állnak, de a hatodik helyen. Az elmúlt szezonokban a 16. és 15. helyen végeztek, idén azonban jó úton haladnak, hogy a top 10-ben zárjanak, és reális esélyük van az európai kupaindulás kiharcolására. Jagoba Arrasate csapata legutóbb december 21-én játszott bajnokit, amikor 1-0-ra legyőzték a Getafét, de azóta két vereséget szenvedtek el. Előbb a Pontevedra elleni 3-0-es vereséggel kiestek a Király Kupából, majd ugyanilyen arányban kaptak ki a Real Madridtól a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében.
  • A Villarreal néhány kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni, ami gyengíti esélyeiket, azonban hazai pályán még így is előnyt élvezhetnek a Mallorca ellen. A vendégek erősek, de idegenben már négyszer vereséget szenvedtek, így a Sárga Tengeralattjáró szoros küzdelemben, megszerezheti a három pontot.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Villarreal – Mallorca
Villarreal nyer | 1.81 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2025-01-20 18:02:57
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.01.20. 21:00
Villarreal - Mallorca
1X2 + Gólszám 3,5
Vendég és kevesebb
6.00 4 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6000

további tippjeink a Foci világából

A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!