2023.12. 21.

A Tipplap szelvénye – 2023.12.21 (La Liga-szelvény 1,97-ért csütörtökre!)

A Tipplap szelvénye – 2023.12.21 (La Liga-szelvény 1,97-ért csütörtökre!)

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,8 ás 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

La Liga-szelvény: 

  • Cadiz - Real Sociedad: A La Ligában több mint három hónapot győzelem nélkül töltött Cadiz eltökélt szándéka, hogy a 2023-as utolsó találkozón megszakítsa nyolc mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát a bajnokságban. Szeptember elsején sikerült még győzni a Villarreal ellen, azóta nem hagyhatták el három ponttal a pályát. Pedig nagyon akar az biztos, hiszen az elmúlt négy mérkőzésen egyaránt 1-1-es döntetlent értek el. Sok a sérült a kis andalúz gárdánál, hiszen Roger Marti mellett David Gil, Gonzalo Escalante és Luis Hernandez sincs játékra kész állapotban. Miután kiderült, hogy a Paris Saint-Germain lesz az ellenfele a Bajnokok Ligája legjobb 16 között, a Real Sociedad számára most kell a bajnokságban megalapozni a jó eredményt, és csökkenteni az ötpontos lemaradást a negyedik helyezettel szemben. Nagyon erősen védekeznek, zsinórban négy meccsen nem kaptak még csak gólt sem. Nagy eséllyel ezt a pozitív sorozatot csütörtökön győzelemmel meghosszabbítják, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Cadiz ellen általában sima győzelem a vége. Brais Mendez, Ander Barrenetxea, Martin Merquelanz sérültek. A Real Sociedad sokkal erősebb csapat, viszont a Cadiz otthon játszik, ezért az X2 a jó megoldás erre a meccsre.
  • Betis vs Girona: A spanyol La Liga tizennyolcadik fordulójában a Betis a listavezető Gironát fogadja. A vendégek a szezon eleje óta fenomenális formában vannak, de Sevillában egyik csapatnak sincs könnyű dolga a Betis ellen! A Betis 27 ponttal a hetedik helyen áll a tabellán. Hét pont a lemaradásuk a jövő évi Bajnokok Ligájába vezető helyeken álló csapatokhoz képest. A hazaiak tartják a legtöbb döntetlen rekordját az idei La Ligában, összesen kilenc alkalommal remiztek és ha ebből a kilencből csak néhányban sikerült volna megszerezni a győzelmet is, akkor sokkal előrébb lennének. Különösen áll ez az Almeria, a Cadiz és az Alaves elleni mérkőzésekre, ahol sima győzelmet kellett volna aratniuk. Az EL-csoportkörben harmadik helyen végeztek, így az EKL-rájátszásba pottyantak. Kevesen számítottak arra, hogy a bajnokság felénél a Girona lesz a La Liga listavezetője. Ez idő alatt a vendégek nem kevesebb, mint tizennégy győzelmet jegyeztek, két döntetlen és mindössze egy vereség mellett, méghozzá a Real Madrid ellen. Ráadásul két fordulóval ezelőtt a Girona 2:4-re legyőzte a Barcelonát a Camp Nouban, ezzel komoly meglepetést szerezve. Ráadásul pillanatok alatt képesek a tökéletes védekező stílusból erős letámadásra váltani, amint jól demonstráltak a Barcelona és az Alaves elleni meccseken. A spanyol Kecskemét egyelőre még nem durrant ki és minden egyes fordulóval, ahogyan halad előre a La Liga, egyre nagyobb eséllyel jön a mélyrepülés. Mert lesz, nincsenek csodák! Nincs olyan, hogy egy kiscsapat egyszer csak hipp-hopp megjelenik és tartósan felveszi a versenyt a gigaklubokkal. Ez a tündérmese maximum egy szezonra szól. Minél hosszabb egy ilyen sorozat, annál nagyobb az esély a vereségre. És a Betis ebben a szezonban még nem szenvedett vereséget otthon, nyolc mérkőzésen mindössze három gólt kapott. Egy jól játszó Betis képes megverni a Gironát, de kikapni nem fognak! 1X a tipp.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Cadiz - Real Sociedad & Betis vs Girona
X2 és 1X | 1.97 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Aurion 2023-12-21 12:16:42
A sportfogadás.org-ról idéznék: "A Girona egy nagyobb projekt egyik alapköve (a City Football Group épít világszerte csapatokat, hogy a Red Bull konglomerátumhoz hasonló rendszert hozzanak létre), szinte bejárta a világsajtót a katalán kiscsapat sikertörténete. A tudatos építkezés megtette hatását, most már senki sem írja le őket, nem egyszeri szerencsének tartják, hogy a két madridi, illetve a nagyobbik katalán gárda mellett, ők is bajnoki címért küzdenek.
A Girona csak névleg kiscsapat, anyagi háttere alapján jobban állnak, mint a legtöbb spanyol klub (a sejk mellett, egy bolíviai milliárdos a másik tulajdonos).
A City Football Group egy grandiózus projekt, amelynek ékköve a Manchester City, csapatépítést pedig megpróbálják Spanyolországban is megvalósítani. A CFG-csoportnak négy kontinensen vannak bajnokcsapatai, olyan munkákba kezdtek bele, mint a Palermo feltámasztása. Hosszú évek munkája, de a spanyol második ligás csapatból most már egy stabil első osztályú gárdát raktak össze. A projekthez megfelelő edző érkezett (Míchel), akivel nagyon elégedett a vezetőség.
Hatékony taktikát építettek ki, nem próbálkoznak felesleges lövésekkel, arányaiban a legtöbb kaput eltaláló lövést és gólt prezentálják meccsenként. Míchel olyan edző, aki labdabirtoklásra építi a taktikáját (nem véletlen, hogy a Girona is 56% felett birtokolja a labdát), hasonló az elképzelés, mint Guardiola csapatánál, ráadásul Gironában erre a taktikára építik az utánpótlást is. "
Szóval szerintem ez nem a "spanyol Kecskemét"
Joe.71 2023-12-21 00:14:55
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.12.21. 19:00
Betis - Girona
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
4.30 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4300

további tippjeink a Foci világából

friss 7 órája La Liga: Barcelona-Mallorca
A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!