2025.12. 14.

La Liga: Alaves-Real Madrid

La Liga: Alaves-Real Madrid

Xabi Alonso a szakadék szélén, az Alavés taszíthatja bele.

Vasárnap este a Deportivo Alavés fogadja a bukdácsoló Real Madridot. Xabi Alonso jövője erősen kétséges, mivel az öltözőben számos játékos ellene fordult modora miatt, valamint az elmúlt 7 tétmeccsen elszenvedett 2 vereség és 3 döntetlen miatt.

Ebből a 7 találkozóból 5-ször idegenben játszott a Madrid, ami óriási hátránynak minősül, de mind a két hazai mérkőzést (Celta Vigo, Manchester City) elveszítették. Az Olympiakosz és az Athletic Bilbao ellen jött össze a siker.

Egyes információk szerint az eredménytől függetlenül ez lesz Alonso utolsó mérkőzése, ami nagyon kár lenne, hiszen egy fiatal edzőről van szó, aki kiválóan kezdte az eredményeket és a fejlett számokat tekintve madridi karrierjét, ami a legnehezebb edzői állás a világon.

Az Alavés a legutóbbi fordulóban aratott győzelmével egy 3 meccses bajnoki vereségsorozatnak vetett véget. A csapat a 11. helyen áll, várható gólkülönbséget tekintve pedig a 9. helyen állnak, tehát stabil középcsapatról van szó.

Lucas Boyé és Carlos Vicente 3-3 góllal vezetik a házi góllövőlistát. A másik oldalon Kylian Mbappé 16 góljával több mint 3-szor annyit szerzett, mint a második legeredményesebb Vinícius Júnior. A francia visszatér a csapatba vasárnap, ahogyan Dean Huijsen is. A sérülések zsinórban a harmadik szezonban is gondot jelentenek a védelemben, Militao és Alexander-Arnold sérültek, de Rüdiger és Huijsen is szenvedett már problémáktól idén.

A középpályáról továbbra is hiányzik egy passzokkal tempót és játékot diktáló klasszis, ami Toni Kroos visszavonulása óta problémát jelent. A Madrid védelmet hamar rendbe rakta Alonso, várható gólkülönbsége alapján pedig teljesen értelmetlen lenne a kirúgása, de a Real Madridnál sokszor nem a józan ész dönt.

Sokkal jobb mutatójuk van a Barcelonánál, csak a Barca durván túlteljesít, míg a Madrid durván alulteljesít helyzetkihasználásban. Amikor az átlaghoz való visszatérés bekövetkezik, a bajnokság alakulása változni fog. A kérdés, hogy ezt megéri-e Alonso a kispadon.

Véleményünk szerint nehezen megjósolható a mérkőzés, mert ki tudja, mennyire érzik a játékosok és Alonso az edző kétséges jövőjéből fakadó nyomást.

Ne hagyd ki a ziccert és szerezd meg a Tippmixpro-bónuszodat. Regisztrálj itt!

tipp
Deportivo Alavés-Real Madrid
Real Madrid nyer | 1.62 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Zsoli 2025-12-14 20:54:18
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.12.14. 21:00
Alavés - Real Madrid
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
2.06 1 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2060
Bleró 2025-12-14 08:11:57
Régen volt már ilyen tuti meccs mint a mai.Ebben a mai vendég győzelemben semmi kockázat nincs.nem is értem ezt a"nehezen megjósolható"mérkőzést.ezt még edző nélkül is behúzzák mert muszáj
RobertWong 2025-12-14 09:11:45
Én mondjuk pont nem így látom . A Real Madrid elég gyengén és görcsösen teljesít az utóbbi időben és egy olyan Alaves ellen játszanak aki az utolsó 5 hazai meccsén egyszer kapott ki . A tabella közepén állnak . A madridnak pedig az majdnem az összes védője sérült , valverdenek megint jobb hátvédet kellesz játszania a bal oldalon pedig valószìnű , hogy a B csapattól fognak játékost felhozni . A csatársor erős viszont nekem a gyenge védősor miatt inkabb gg 2.5 over
Bleró 2025-12-14 12:47:48
Hidd el hogy vendég győzelem lesz, akár simán akár vendég és 1,5gól fölé.persze mindenki azt rakja amit érez.
Bleró 2025-12-14 22:56:14
Én szóltam...

további tippjeink a Foci világából

Még odaérhet az európai színtérre az Osasuna, amely szombaton, 21 órakor a címvédő FC Barcelonát fogadja a La Liga 34. fordulójában. A 11 pontos előnnyel listavezető katalán gigász viszont – amennyiben ma és holnap számára megfelelően alakulnak az eredmények – már bajnokként várhatja a második helyezett ősi riválist, a Real Madridot a jövő hétvégi el Clásicón.

A Kis színes rovatba ma a baszk identitásról, a baszkok történelméről és a labdarúgásban megjelenő szerepükről hoztam egy rövid, érdekes leírást, no persze egy tippel kiegészítve!
A Kis színes rovatba ma a baszk identitásról, a baszkok történelméről és a labdarúgásban megjelenő szerepükről hoztam egy rövid, érdekes leírást, no persze egy tippel kiegészítve!
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Már május van lassan, de az Espanyol még nem nyert az idei naptári évben mérkőzést! Ma hazai pályán fogadják a kiesés elől menekülő Levantét a La Ligában. A katalánok a középmezőnyben ragadtak, míg a vendégek a bennmaradásért vívnak élet-halál harcot.