2025.09. 27.

La Liga: Atlético Madrid-Real Madrid

La Liga: Atlético Madrid-Real Madrid

Xabi Alonso csapatának eddigi legnehezebb feladata jön, szombat délután a Wanda Metropolitanóban találkozik a két legerősebb madridi csapat.

Szombaton negyed ötkor az Atlético Madridhoz látogat a Real Madrid. Ez lesz az eddigi legnehezebb összecsapás, ami a „fehérekre” vár. Az Opta szerint a következő öt bajnoki fordulóban a Real Madrid sorsolása a legnehezebb, ugyanis a madridi derbin kívül a Barcelonát is fogadja hamarosan.

Xabi Alonso csapata kiválóan kezdte a szezont, megoldva egyes problémákat, amik tavaly komolyan hátráltatták a csapatot, így a letámadás és a saját térfélen való védekezés (középső és mélységi blokk) is fejlődött.

Az Atlético szövevényesebben építi támadásait, mint korábban, ez jár némi kezdeti bizonytalansággal. 6 bajnokiján 2-szer is kapott legalább 2 gólt, a Liverpool ellen 3-at sikerült a BL-ben, amely meccsen még örülhettek is, hogy nem kaptak ki súlyosabban, mert a Liverpool dominálta a találkozót.

Az Espanyol elleni 2-1-es vereség komoly csapás volt az 1. fordulóban, az Elche és a Mallorca elleni döntetlenek során győzelmet érdemelt a csapat, de nem tudták lezárni a mérkőzéseket egy második góllal. Julián Álvarez 4 gólos, de elégedetlen a csapata helyzetével.

A Real Madridnál Bellingham felépült, Huijsen is visszatért eltiltásából, kedden peddig Vinícius is betalált, ezért egyre jobb a hangulat a csapatnál. Rüdiger sérülése jelent gondot, Miltiao pedrceinek menedzselése két ACL-sérülés után kritikusan fontos, kedden nem is játszott.

Almada és Giménez hiányzók a hazaiaknál, Alexander-Arnold, Mendy és Rüdiger a vendégeknél.

Tavaly a Bajnokok Ligájában 11-esekkel jutott tovább a Real Madrid 2-2-es összesítést követően, előtte 3 egymás elleni is 1-1-re végződött. Az elmúlt 6 bajnokit tekintve csupán egyszer nyert a Madrid, egyszer az Atleti, négyszer pedig döntetlen lett az eredmény.

8-7 a gólarány az Atlético javára, 2,5-es gólátlag volt ezeken a meccseken, mindig betalált mindkét csapat, de csak 2-szer esett 2,5-nél több gól.

Ezért szerintünk ismét egy kevés gólos összecsapásra van kilátás. Az utóbbi két szezonban kétszer is a 90. percet követően esett góllal mentett pontot az Atlético, nem tudta kibekkelni 1-0-s előnyét a Real Madrid. Kérdés, hogy Alonso alatt mennyivel lesz nyomástűrőbb a csapat.

Simeone hozzállását, Alonso hatékony védekezését és a két csapat közelmúltját tekintve nagyon jónak találjuk ezt a szorzót a 2,5 gólnál kevesebb piacra.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Atlético Madrid-Real Madrid
Gólok száma: 2,5 alatt | 2.18 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
deseo 2025-09-27 00:41:57
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.27. 16:15
Atl. Madrid - Real Madrid
Gólszám 2,5
Kevesebb, mint 2,5
2.04 5 - 2
2025.09.27. 09:40
L. Noskova - Xiyu Wang
Xiyu Wang nyer legalább egy játszmát
Igen
1.78 2 - 0
2025.09.27. 05:00
E-G. Ruse - Emma Navarro
A mérkőzés győztese
Emma Navarro
1.41 0 - 2
2025.09.27. 05:00
M.C. Osorio Serrano - A. Kalinskaya
A mérkőzés győztese
A. Kalinskaya
1.37 2 - 1
2025.09.27. 05:00
Marozsán Fábián - Ale. Muller
A mérkőzés győztese
Ale. Muller
2.31 2 - 0
2025.09.27. 05:55
Bra. Nakashima - Fucsovics Márton
Fucsovics Márton nyer legalább egy játszmát
Igen
1.37 2 - 0
Eredő odds 22.20
Tét 300
Kihagyott nyeremény 6660

további tippjeink a Foci világából

Még odaérhet az európai színtérre az Osasuna, amely szombaton, 21 órakor a címvédő FC Barcelonát fogadja a La Liga 34. fordulójában. A 11 pontos előnnyel listavezető katalán gigász viszont – amennyiben ma és holnap számára megfelelően alakulnak az eredmények – már bajnokként várhatja a második helyezett ősi riválist, a Real Madridot a jövő hétvégi el Clásicón.

A Kis színes rovatba ma a baszk identitásról, a baszkok történelméről és a labdarúgásban megjelenő szerepükről hoztam egy rövid, érdekes leírást, no persze egy tippel kiegészítve!
A Kis színes rovatba ma a baszk identitásról, a baszkok történelméről és a labdarúgásban megjelenő szerepükről hoztam egy rövid, érdekes leírást, no persze egy tippel kiegészítve!
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Már május van lassan, de az Espanyol még nem nyert az idei naptári évben mérkőzést! Ma hazai pályán fogadják a kiesés elől menekülő Levantét a La Ligában. A katalánok a középmezőnyben ragadtak, míg a vendégek a bennmaradásért vívnak élet-halál harcot.