2025.09. 28.

La Liga: Barcelona-Real Sociedad

La Liga: Barcelona-Real Sociedad

Akár a vezetést is átveheti a Barcelona, ha a Real Madrid nem nyer szombaton az Atlético Madrid otthonában.

Vasárnap a Barcelona a Real Sociedad csapatát fogadja. A madridi rangadót követően látni fogja a Barcelona, hogy egy megfelelő eredmény elérése esetében átveheti-e a vezetést a bajnokság tetején. A katalán csapat a PSG elleni BL-meccs előtt fogadja a La Realt, ezért lehet, hogy félszemmel már arra az összecsapásra fókuszálnak a játékosok.

Azonban La Real nagyon gyengén kezdte a szezont, csupán a 16. helyen áll, a hétközben sikerült megszereznie az első győzelmét a Mallorca ellen. A csapat eddigi teljesítménye azonban jobb helyezésre predesztinálja azt a valódinál, ezért hamarosan jobb eredményekre számítunk tőlük.

A Barcelonánál annyi a változás, hogy némileg gyorsabban juttatják előre a labdát, mint tavaly, a fokozott tempó fenntartása viszont nehéz lesz. Az elsöprő letámadás, a nagyon magasra feltolt védelem mind fegyvere a Barcának, azonban továbbra is gond van a védekezés során, ugyanis a csapat engedi legveszélyesebb helyzeteket átlagban az ellenfeleknek, pedig nem is játszottak nagyon jó ellenfelekkel.

Kubo és Oyarzabal veszélyesek lehetnek az ellentámadások során, szerintünk nem is ússza meg a Barcelona kapott gól nélkül.

Nem sokszor jutnak el az ellenfelek a Barcelona kapujához, de amikor igen, átlagosan 14%-os helyzetbe kerülnek, ez a BL-ben szinte biztosan könyörtelenül meg lesz büntetve, de akár a bajnokságban is a két madridi csapat vagy a Villarreal ellen.

Yamal sérülése egyáltalán nem meglepő, a 18 éves játékos iszonyatos mértékben túl van játszatva életkora ellenére, ez pedig jelentősen meg fogja rövidíteni karrierjét, ha ezen nem változtat klubja és válogatottja. 

Lewandowski egyre több időt tölt a pályán, és már 3 gólnál tart a bajnokságban, az ő formába lendülése nagyon fontos, ahogy Raphinha játéka is, aki a legfőbb játékmester a támadóharmadban Yamal hiányában. Pedri és De Jong játéka élményszámba megy, az ő duójuk akármilyen középpályát képes dominálni, ahogyan azt Newcastle-ben is láttuk. 

Szerintünk a Barcelona nyerni fog, de nem kapott gól nélkül.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Barcelona-Real Sociedad
Barcelona nyer és mindkét csapat szerez gólt | 2.36 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
barcelona 2025-09-28 09:49:45
Hülyeségeket ne írjunk már. Mi az, hogy egy 18 éves, gyermekkora óta sportoló, túl van játszattva? Ebben a korban naponta le kell tudnia játszani egy meccset, nem heti kettőt. Vicc. Kosaras lenne Amerikában naponta játszana úgy, hogy meccs után még utazna is órákat egyik városból a másikba. Érdekes módon azok bírják, a 18 éves focista meg nem? Nettó baromság. A valóság meg az, hogy egy élsportoló bármikor lesérülhet, mert élsportoló. Az emberi szervezetet nem erre "találták" ki. Ráadásul a fociban ütnek rúgnak harapnak. Lassan az amerikai focira fog hasonlítani, annyira engedik a belharcot. Ha láttad a két madrid mostani meccsét, ott kb percenként rúgták, lökték, ütötték egymást. Nem is értem, hogy egy lábbal és labdával játszott sportban, miért lehet kézzel hozzáérni az ellenfélhez. Némelyik meccs szinte nézhetetlen a sok szabálytalanság miatt, mert alig fociznak. Ez olyan, mint egy boxmeccs, ahol állandóan ölelkeznek, mint a buzik.
barcelona 2025-09-28 09:52:04
A tippem. Nyer a barca és lesz legalább 8 szöglet plusz minimum 4 lap.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az El Classico után a La Liga egyik legnagyobb presztízsű rangadója lesz ma a Camp Nouban, ahol a listavezető Barcelona és a címért szintén harcban álló Atletico Madrid csap össze. Remélhetőleg remek mérkőzést láthatunk sok-sok góllal!
Az El Classico után a La Liga egyik legnagyobb presztízsű rangadója lesz ma a Camp Nouban, ahol a listavezető Barcelona és a címért szintén harcban álló Atletico Madrid csap össze. Remélhetőleg remek mérkőzést láthatunk sok-sok góllal!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Nem lesz könnyű meccse a Valenciának a fővárosban, ahol a kevés gól és a kőkemény védekezés kerülhet előtérbe az Estadio de Vallecasban.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Nem lesz könnyű meccse a Valenciának a fővárosban, ahol a kevés gól és a kőkemény védekezés kerülhet előtérbe az Estadio de Vallecasban.