A keddi BL-vereség után a bajnokságban próbálja életben tartani csekély esélyeit a Real Madrid.

A spanyol bajnokság pénteken kezdődik, amikor a Real Madrid a Gironát fogadja. A fővárosi csapat előrehozott mérkőzést játszik, hogy szerdán pihentebben játszhassa a Bayern München elleni BL-negyedöntő visszavágót.
A 2-1-es keddi vereséget követően nagyon nehéz helyzetbe került a Madrid, amelynek 7 pont a hátránya a bajnokságban. Májusban lesz egy idegenbeli El Clásico, de lehet, hogy már tétje sem lesz elméletben vagy gyakorlatban.
Ez a szezon sok gyenge pontra rávilágított a Madridnál, amely az utóbbi években kezdte felütni a fejét. A vezetőedző pozíció nincs megoldva, a keret kiegyensúlyozatlan, alapvető taktikai gondok vannak, a csapat fizikai felkészítése és a sérülések mind megoldandó feladatokként várnak a klubra.
Mivel a fővárosiak évek óta BL-orientáltabbak céljaikat tekintve, valószínű némi pihentetés, főleg a Barcelona mögötti nagy hátrány miatt.
Emiatt a Girona gólszerzését és pontszerzését sem tartjuk kizártnak. A katalán csapat a 12. helyen áll a bajnokságban, ami várható gólkülönbségüket tekintve hízelgő rájuk nézve. Védekezést tekintve a negyedik leggyengébbek a bajnokságban, tehát a fehéreknek jó esélyük lesz a gólszerzésre.
Courtois, Mastantuono, Rodrygo nem játszhatnak, ahogy a vendégeknél Carlos, Portu, Ter Stegen, Van de Beek, és Vanat sem.
A Real Madrid az elmúlt 11 meccsén csak 1-szer nem kapott gólt, ezért érdemes arra tenni, hogy most is fog.

Duplázd meg a befizetésed és fogadj a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!