A spanyol bajnokság vasárnapi játéknapján a Sevilla látogat a Bernabéuba.

Vasárnap este a Sevillát fogadja a Real Madrid, amelynek kötelező a győzelem a jövő heti El Clásico előtt. 6 pont volt a forduló előtt a hátránya a Madridnak a Barcelonával szemben, ha a két fordulót követően ennél több lesz, gyakorlatilag vége a bajnokságnak.
A Sevilla jól kezdte az idényt, a forduló előtt az 5. helyen állt, pont a Real Madrid mögött, 4 pont hátrányban. Azonban a Sevilla elég szerencsésnek mondhatja eddig magát, hiszen túlteljesített eddig teljesítményéhez képest.
Támadásban és védekezésben is túlteljesítenek, ezért hamarosan visszaesés várható. A hazaiaknál Vinícius eltiltása jelenti az egyik beszédtémát. Érdekes lesz látni, hogy Mourinho milyen változtatásokat eszközöl, szerdán borzasztóan játszott csapat a meccs zömében, de végül megfordította a találkozót 3 pontrúgás utáni gólnak is köszönhetően a Roma ellen.
Azonban, ha Mourinho nem eszközöl szükséges változtatásokat (Tchouaméni kispadra, Valverdét kivenni a középpályáról, Viníciust kispadra tenni), akkor nem lesz semmilyen változás és Mourinho nagyon hamar távozhat. A Barcelona eldöntheti a bajnoki cím sorsát gyakorlatilag, ha a jövő héten legyőzi a Madridot.
A Sevillánál sem a támadósor, sem a védelem nem kiemelkedő várható gólok tekintetében. Espi és Mbappé jelenthetik a legnagyobb veszélyt a vendég kapura.
Idegenben még veretlen a Sevilla, a Levante és az Espanyol ellen nem nyert csak, mindkét esetben a hosszabbításban kapott gólnak kösznhetően. Ettől függetlenül a Madrid meglovagolhatja a római estén átélt fordítást érzelmeit, szerintünk győzelemmel hangolnak a Leipzig elleni BL-mérkőzésre.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!