Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!
Sevilla – Alaves
2026. november 06., péntek,21:00
Labdarúgás - Spanyol bajnokság
Tények:
- A Sevilla 11 forduló alatt 17 pontot gyűjtött, öt győzelem, két döntetlen és négy vereség mellett, amivel jelenleg a hatodik helyen áll, és reális esélye lehet az európai kupaszereplés kiharcolására. Luis García Plaza együttese ugyanakkor az utóbbi időszakban visszaesett, legutóbbi öt bajnokijából mindössze egyet nyert meg, ráadásul a Getafe otthonában elszenvedett 3–1-es vereséggel érkezik a találkozóra. A csapat legutóbbi hazai bajnokiján viszont 2–0-ra legyőzte az Osasunát, ami biztató előjel lehet a pénteki összecsapás előtt.
- A Sevilla keretéből Manu Bueno eltiltás miatt hiányzik, miután a Getafe ellen kiállították, míg Isaac Romero sérülés miatt kérdéses. Marcao és Miguel Sierra szintén nem bevethető, előbbi izomproblémák, utóbbi vállsérülés miatt.
- Az Alavés a 11. helyről, 12 ponttal várja a mérkőzést, de az utóbbi hetek eredményei alapján komoly nehézségekkel küzd. A vendégek legutóbbi hét bajnokijukon mindössze két pontot szereztek, és szeptember eleje óta nem tudtak nyerni a bajnokságban. A Barcelona elleni 6–1-es vereség különösen fájó volt, ráadásul a csapat a legutóbbi hat bajnokijából négyet elveszített, miközben két döntetlent játszott. Quique Sánchez Flores együttese mindössze két pontra van a kiesőzónától, így egy újabb rossz eredmény tovább ronthatná a helyzetét, ugyanakkor egy győzelemmel akár a hetedik helyhez is közelebb kerülhetne.
- A vendégeknél Facundo Garcés és Mikel Rodríguez sérülés miatt biztosan kihagyja a mérkőzést, a Barcelona elleni találkozón viszont nem merültek fel újabb sérülések. Lucas Boyé öt bajnoki góljával fontos szerepet tölthet be a támadójátékban, Toni Martínez pedig várhatóan visszakerül a kezdőcsapatba.
- A Sevilla várhatóan sokat birtokolja majd a labdát, és az Alavés mélyen visszahúzódó védekezését próbálja feltörni. A hazaiak szélsőjátékában Félix Correia lehet az egyik kulcsfigura, aki beadásokkal és a támadóharmadba történő befutásokkal is veszélyt teremthet.
- Az Alavés elsősorban a védekezés stabilizálására koncentrál, és Lucas Boyé fizikai adottságaira, valamint Az esetleges kontrákra építhet. A vendégek idegenbeli mérlege azonban komoly aggodalomra ad okot, öt bajnoki fellépésükön mindössze négy gólt szereztek, miközben tizenegyet kaptak.
Következtetés:
A Sevilla hazai pályán jó lehetőséget kap arra, hogy lezárja a gyengébb bajnoki sorozatát, hiszen az Alavés jelenlegi formája gyenge. A Sevilla támad majd nagy erőkkel, az Alavés foggal-körömmel védekezik és az adódó kontrákra alapoz. Összességében a hazai győzelem esélyes, de nem várható gólözön, mert a vendégek zárt védekezését nem lesz egyszerű feltörni! Viszont kifejezetten sok támadás-, elsősorban hazai támadások várhatóak, és így sok szöglet is lesz! A tipp tehát: Sevilla győzelem + kevesebb, mint 3,5 gól + több, mint 6,5 szöglet együtt remek szorzóért!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!