2026.04. 27.

Single Tipp: Espanyol – Levante

Single Tipp: Espanyol – Levante

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Már május van lassan, de az Espanyol még nem nyert az idei naptári évben mérkőzést! Ma hazai pályán fogadják a kiesés elől menekülő Levantét a La Ligában. A katalánok a középmezőnyben ragadtak, míg a vendégek a bennmaradásért vívnak élet-halál harcot.

Espanyol – Levante
2026. április 27., hétfő,21:00
Labdarúgás - Spanyol bajnokság
Tipp: 1X és kevesebb, mint 3,5 gól a mérkőzésen
Odds: 1.71
Indoklás:

  • Az Espanyol az idény első felében még úgy festett, mint egy élmezőnybe törő csapat, azonban azóta teljesen összezuhantak és egészen a középmezőnyig süllyedtek vissza. Legutóbb december 22-én tudtak nyerni, amikor 2-1-re legyőzték az Athletic Bilbaót, azóta viszont nem sikerült diadalmaskodniuk, ami a 12. helyre sodorta őket. Hat pont választja el őket a hatodik Getafétól, ugyanakkor mindössze négy ponttal állnak a kiesőzóna fölött, ami jól mutatja az idei évben tapasztalt visszaesésüket. Manolo Gonzalez együttese a legutóbbi fordulóban 1-0-ra kikapott a Rayo Vallecanótól, és az utolsó öt bajnokijából négyet elveszített. A Levante elleni örökmérleg ugyanakkor mellettük szól: 17 győzelem, 10 vereség és 16 döntetlen a mérlegük, ráadásul az ellenfél 2020 júniusa óta nem tudta legyőzni őket. Az idei szezon első egymás elleni meccse 1-1-re végződött, és a közelmúltban is inkább a katalánok domináltak, többek között egy 2-1-es sikerrel a 2023–24-es idényben. Hazai pályán azonban nem igazán meggyőzőek, hiszen csak a 16. legjobb otthoni mérleggel rendelkeznek a ligában. Csak Javi Puado, Fernando Calero esnek ki, így erős kezdőcsapat futhat ki a pályára a hőn áhított győzelem reményében.
  • A Levante a 19. helyen várja az összecsapást, 32 ponttal 32 mérkőzés után, és mindössze három pontra van a bennmaradást jelentő 17. helytől. Bár a tabella alapján nehéz helyzetben vannak, formájuk kifejezetten biztató! A gárda az utóbbi négy bajnoki mérkőzéséből hármat megnyert, legutóbb a Getafe és a Sevilla ellen, ami komoly motivációt adhat nekik a hajrában. Luis Castro csapata összességében nyolc győzelmet, nyolc döntetlent és tizenhat vereséget számlál, miközben a kiesés elleni harc rendkívül kiélezett, és az alsóház csapatai folyamatosan gyűjtik a pontokat. Idegenben eddig 15 mérkőzésből 12 pontot szereztek, ami ugyan nem kiemelkedő! Roger Brugue, Unai Elgezabal, Kareem Tunde és Ivan Romero játékára nem számíthat a mester.
  • Mire számíthatunk mindezek alapján? Kiegyenlített, szoros mérkőzés várható, ahol egyik fél sem tudja felülmúlni a másikat, így a hazai pálya előnye miatt 1X és nem lesz több, mint három gól a meccsen.

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Espanyol – Levante
1X és kevesebb, mint 3,5 gól a mérkőzésen | 1.71 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Zsoli 2026-04-27 19:50:46
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.04.27. 21:00
Espanyol - Levante
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.83 0 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1830
Berczi 2026-04-27 09:59:59
itt valami hiba van a gépezetben.
a vendégek mellett érvelsz, és hazai vagy döntetlen a tipp
Barnamedve 2026-04-27 12:54:03
Javítottuk! KÖszi

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A kiesés árnyékában lép pályára a Girona az utolsó fordulóban, hiszen 37 mérkőzés után 40 ponttal a 18. helyen áll, és csak a győzelem jelenthet biztos menekülést számára az Elche ellen, amely éppen két ponttal előzi meg riválisát.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A bajnok Barcelona a Mestallában zárja az idényt, miután három fordulóval a vége előtt biztosította elsőségét, és jelenleg 94 ponttal, 11 pontos előnnyel vezeti a tabellát.