2018.09. 17.

Gironában a Celta!

Gironában a Celta!

Fantasztikusan kezdte a Celta az új szezont, három meccs után hét pontot gyűjtöttek, köztük az Atletico Madrid elleni sikerrel együtt. Az elmúlt szezonban csak a 13. helyen végeztek, most azonban már az európai  sorozatot emlegetik velük kapcsolatban, noha még nagyon messze a vége. Lássuk, mire mennek a Girona ellen vendégben!

Labdarúgás, spanyol bajnokság
2018.09.17, 21:00
Girona-Celta Vigo

  • Az felettébb érdekes, hogy a nyári edzőváltás után ilyen remekül csípték el a rajtot, s hatványozottan igaz abból az aspektusból is, hogy Antonio Mohamed eddig edzőként nem dolgozott még Európában. Egyébként az argentin szakember anno játékos korábban négy alkalommal volt válogatott, s éppen a magyar válogatott ellen debütált 1991 február 19.-én Rosárióban 31 000 néző előtt a nemzeti csapatban. Tehát a váltás jól sikerült, s az jól látszódik, hogy az edző offenzívabb stílusa nem áll messze a Vigo keretétől, sőt az elmúlt szezonban 17 gólt szerző Gomez is lubickol a rendszerében, eddig két gólt szerzett három bajnoki alatt.
  • A Gironának eddig két hazai bajnokija volt, s talán azt beleszámolták, hogy a Realtól benne van egy vereség, de a Valladoid elleni remi már pici csalódást keltet, ám a legutóbbi bajnokijukat megnyerték a Villareal otthonában. A Celta Vigo együttese szinte a legjobb kezdővel futhatnak ki a gyepre, míg a vendéglátóknál a védő Mojica továbbra i sérült, de Ramalho is hasonló cipőben jár. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy nagyon megnehezíthetik a vendégek dolgát, s akár egy döntetlent is kicsikarhatnak.
  • A dupla esélyre 1,40 körüli szorzót adnak, de a gól-gól is remek lehetőség 1,65-ért, elsősorban a Celta bátor focijából kiindulva. 

Várható kezdőcsapatok:

  • Girona (5-4-1): Bono; Pedro Porro, Bernardo, Juanpe, Alcala, Aday; Portu, Pere Pons, Granell, Borja Garcia; Stuani
  • Celta Vigo (5-4-1): Sergio Alvarez; Hugo Mallo, Roncaglia, Cabral, Araujo, Junior Alonso; Iago Aspas, Lobotka, Fran Beltran, Pione Sisto; Maxi Gomez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!