2021.05. 13.

Sarokba szorítva! Eibar-Betis.

Sarokba szorítva! Eibar-Betis.

Nagyot küzdve tartotta Sevillában mindhárom pontot a Betis hétfőn, a küzdelemre ma is szükségük lesz hisz egyáltalán nem vár rájuk könnyű kirándulás.

A két legutóbbi meccsét megnyerte a sereghajtó vendéglátó csapat, matematikailag még bőven megvan az esélyük a bennmaradásra, ám ezt a hullámot tovább kell meglovagolniuk. 

Remek meccsre van kilátás, ősszel egyébként az Eibar idegenben is nyerni tudott, már csak emiatt is van miért visszavágni a zöld mezeseknek. Sokat gondolkodtam azon, hogy a Betis mennyire veszi komolyan az EL szereplést, pontosabban az ott indulást. A Granada elleni ütközet erre választ adott, s persze azon belül is nagyon fontos hogy véletlenül se kelljen selejtezőt játszani ideje korán. Fekir, Canales, és Emerson is ott van a kezdőbe, legalábbis az előrejelzések szerint, ami azért is lényeges mert talán az egész szezonban a csapat legjobbjainak számítanak. Visszatérve az Eibarra: A 17. helytől négy pontra vannak lemaradva, a main kívül még lesz egy Valencia, és egy Barcelona elleni meccsük. Egyik sem lesz különösen könnyű, de talán a ma esti lehet a 3 közül a leginkább hozható. 

Nincs mese támadni kell, az egy pont nem sok mindenre elég, s azt gondolom ezt mindkét együttesre ráhúzhatjuk, így a támadó stílus vélhetően magas szögletszámot eredményezhet. 

tipp
Eibar - Betis
Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1.83 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Eibar - Betis

2021. 05. 13. 20:00 | Spanyol bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jegenyebela 2021-05-13 16:12:20
Sziasztok. Előző bundesligás meccsükön amely most volt 5 napja egymás ellen 14 szöglet volt. Szerintem ma is lesz bőven de legalább 9 tuti. Legalább is remélem 😎

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.05.13. 20:45
RB Leipzig - Dortmund
Szögletszám 8,5
Több, mint 8,5
1.57 1 - 4
Tét 1000
Nyeremény 1570
jegenyebela 2021-05-13 16:12:57
Ez a mai Német Kupa
jorg0001 2021-05-13 11:41:04
szia!
Szögletes elképzelésem mai napra Liverpool fog több szögletet elvégezni mint az united Muszaj tamadniuk ha elakarjak még érni a bl indulast érő helyek egyikét

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A jó formába lendülő Girona hazai pályán fogadja a Getafét a La Ligában, a cél pedig egy újabb hazai sikerrel tovább távolodni a kiesőzónától.