2021.03. 17.

Visszavágna a Sevilla

Visszavágna a Sevilla

Alig több, mint egy hete az Elche alaposan megtréfálta a Sevillát (2-1). Ma visszavágna az andalúz alakulat. Van egy érdekes tipp, ami szemet szúrt...

Sevilla - Elche, 2021.03.17. 19:00, Labdarúgás, Spanyol bajnokság

  • Lopetegui együttese felettébb kellemetlen februárt tudhat maga mögött. A gárda kiesett a BL-ből, a Spanyol Kupából, közben pedig elbuott két bajnokit is. A múlt hétvégén aztán javítottak a fehér-pirosak, a Betis elleni 1-0-ás győzelemmel bebizotsították a 4. pozíciójukat a La Ligában. Otthonukban erősek, 9-1-3-as mérleggel rendelkeznek. 
  • Az Elche a kiesés elől menekül, a Sevilla elleni bravúr után közel álltak a meglepetéshez a Bernabeuban is, de végül 2-1-re kikaptakFran Escriba fiai. Most a 17. helyen állnak 24 egységgel, de ha nyernek, akkor előzhetnk egy pozíciót. Vendégségben 2-3-8-as mérlegük nem  éppen veretes, utolsó öt túrájukon elvéreztek a zöld-fehérek.
  • A Sevilla győzelme várható, de találtunk egy jobb szorzóra. A Sevilla mezőnyfölényre számítunk, és nyilván több kapuralövésre. És ebből jött az ötlet: minden bizonnyal a házigazda az ellenfél térfelén tartja majd a labdát, és jó esetben lövéssel fejezi be az akcióit. Ha hárommal több kornert végeznek el Gómezék, az már 1.6 fölött fizet. Mi erre a szögletes tippre megyünk rá ezúttal! 
tipp
Sevilla - Elche
Szöglet hendikep -2,5 | Sevilla -2,5 | 1.65 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Sevilla - Elche

2021. 03. 17. 19:00 | Spanyol bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Csati 2021-03-17 21:46:10
grat szép volt
simsonfun 2021-03-17 20:57:39
Jó tipp volt, köszönöm.
jorg0001 2021-03-17 12:53:13
szia !
megnézted az egymas elleni szöglet sratiszikakat vagy csak zsigerből gondolod mivel a Sevilla jobb csapat?
jorg0001 2021-03-17 13:13:03
LeÍrtam konkluziómat : Ide is bemasolom
Azt várod el, hogy 3 szöglettel tövbbet végez el Sevilla .
Az én logikam alapjan 3 szöglet elvárható a vendégektől is abban az esetben 6 szögletet végezne el Sevilla 1,6 körüli oddsért ,ugye ez 9 szöglet Viszont ha megjatszod szöglet over 8,5 felett 1,75 odss
ezek utan mindenki jozan eszére bizom mire fogadjon

további tippjeink a Foci világából

A La Liga eheti fordulójában az Alaves hazai pályán fogadja a kiesés ellen küzdő Getafét, a tét a La Ligában a sorozatban harmadik győzelem megszerzése.
A La Liga eheti fordulójában az Alaves hazai pályán fogadja a kiesés ellen küzdő Getafét, a tét a La Ligában a sorozatban harmadik győzelem megszerzése.
A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.