2020.04. 22.

Tádzsikisztán: Feláll a Hudzsand a padlóról?

Tádzsikisztán: Feláll a Hudzsand a padlóról?

Az ország második legerősebb csapata, a Szuperkupa vesztese, a Hudzsand a második bajnoki meccsén váratlan módon vereséget szenvedett. A gólgazdag mérkőzésen 3-2-re kikapott hazai pályán a Khatlontól! Ma pedig muszáj lenne nyernie, hogy a két hétpontos, listavezető csapat után eredjen.

LABDARÚGÁS, TÁDZSIKISZTÁNI BAJNOKSÁG
2020.04.22. 15:00
KUKTOS RUDAKI - HUDZSAND

  • A Hudzsand a hátterét és a játékoskeretét illetőleg az Isztiklol után van ugyan, de mégis kiemelkedik a bajnokságból. tádzsik szinten remek játékosok alkotják. A Szuperkupán majdnem sikerült meglepnie az Isztiklolt, már a második percben betaláltak az ország legerősebb csapatának, az Istiklolnak. Miután a vezetést megszerezték, az Isztiklol fokozatosan átvette a meccs irányítását, de csak a 78. percben tudott egyenlíteni, majd a 80. percben nyerni is tudott.
  • Aztán a CSKA Pamir Dusanbe ellen sima 3-1-es  győzelmet arattak vendégben is, nem volt kérdés. Sidorov, Beknazarov és Akhmedov is remekül szerepelt. Nikola Lazarevic a szélsőjátékot preferálja, ennek megfelelően mindkét oldalt megerősítette. A bal szélre érkezett a Bunyudkor Tashkent csapatától Sanzhar Rikhsiboev, aki még csak 20 esztendős, de már most emelkedik az ára. Ő tavaly nagyszerűen játszott a bajnokságban, a Khujandban tovább fejlődhet. A jobb oldalon zakatol majd Fatkhullo Fatkhulloev, aki rutinos, remek játékos, tavaly játszott az Istiklolban is. Mindkét játékos kiválóan beilleszkedett és jól játszik. Utána pedig értetlen módon egy vereség következett, 3-2 arányban vereséget szenvedtek a Khatlontól, ám ez egy olyan meccs volt, ahol mindkét csapatnak jól ment a játék és talán a szerencsével némileg hadilábon álltak. Hozzáteszem, hogy ugyanez a Khatlon legutóbb 2-2-es döntetlent játszott idegenben az Isztiklollal!
  • A Kuktos remekül kezdett a bajnokságban. Először egy döntetlent játszottak idegenben, a náluk esélyesebb és erősebb háttérrel bíró Regar-Tadazzal, aztán pedig nagyon simán 3-0-ra verték idegenben az Isztaravsan csapatát, akik viszont rettenetesen gyengék. A csapatból Kholoatov, Sultonov és Daler emelkedett ki. 

A mai meccsen nagyon motivált Hudzsandot várok, amely mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy felzárkózzon. A vendéggyőzelem mellett azt várom, hogy a Kuktos otthon helyt áll és szoros meccsen csupán egygólos győzelmet engedélyez a Hudzsandnak.

tipp
Kuktos Rudaki - Hudzsand
Hendikep 1:0 | Döntetlen | 3.65 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Kuktos Rudaki - Hudzsand

2020. 04. 22. 15:00 | Tádzsikisztáni bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bagojfejugci 2020-04-22 07:18:33
1:2
Kiraly az oldal!

további tippjeink a Foci világából