2019.06. 18.

Tulevik-Maardu: Észt kiesési ütközet

pletszo
Tulevik-Maardu: Észt kiesési ütközet

Az észt bajnokságban az egyaránt a kiesés ellen harcoló Tulevik és a Maardu találkozik ma este egymással. Lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, ÉSZT BAJNOKSÁG | 2019.06.18. 18:00

  • VILJANDI TULEVIK - MAARDU LINNAMEESKOND
  • Egyik csapat sincsen könnyű helyzetben az észt bajnokságban, hiszen a Maardu az utolsó helyen álló Kalevvel azonos ponttal áll, tehát akár sereghajtó is lehet egy vereséggel, és a Tulevik is csak három egységgel jár előrébb. Egy csapat esik ki közvetlenül a szezon végén az utolsóelőttinek pedig osztályozót kell majd játszania. 
  • Sem a Tulveik, sem a Maardu nem kápráztatta el a szurkolóit az elmúlt hetekben. Az előző fordulóban a Tulevik egy hatost, míg a Maardu egy nyolcast kapott. Azt látni kell, hogy az észt bajnokságban óriási a különbség a csapatok között. A Maardu tizenöt forduló alatt 47 gólt kapott. A Tuleviknek sem jó a gólkülönbsége, de ennél lényegesen fényesebb. 
  • Hazai pályán még nyeretlen a Tulevik, míg a Maardu idegenben. Azt gondolom, hogy a hazaiak vesszőfutása fog megszakadni, már csak a gólkülönbségből kiindulva is lényegesen erősebb csapatnak tűnik.
  • Tavasszal a Maardu pályaválasztása mellett 0-0 lett a végeredmény.
Fogadóiroda ODDS
22bet.com 1,58
bet365.com -
Pinnacle -
Unibet 1,50
tipp
VILJANDI TULEVIK - MAARDU LINNAMEESKOND
VILJANDI TULEVIK | 1.58 | (4/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!