A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!
Mire kell ügyelnünk a tipp kiválasztásánál az OVER-UNDER esetében
- Ha valaki over 2,5-re akar fogadni, vagyis arra, hogy legalább három gól esik egy mérkőzésen, az első és legfontosabb szempont a csapatok játékstílusa. Támadó felfogású csapatok – akik labdabirtoklásra, szélességi támadásokra, gyors kombinációkra és sok lövésre építenek – gyakran kerülnek sok helyzetbe, és hajlamosak gólzáporos meccsekre. Ha ráadásul a védekezésük gyenge vagy nyitott, az még tovább növeli a találatok esélyét. Ilyen típusú csapatok találkozásakor szinte természetes, hogy legalább három gól esik, hiszen a támadás dominál, és a védekezés másodlagos szerepbe kerül.
- Nem szabad elmenni az edző személye és filozófiája mellett sem. Vannak olyan trénerek, akik szinte mindig gólgazdag meccsekre törekednek, akár tudatosan, akár a játékoskeret miatt. Az ilyen edzők csapatai általában gyorsan próbálják felépíteni a támadásokat, sok játékost küldenek előre, és nem ijednek meg attól sem, ha gólt kapnak – mert képesek többet is lőni. (Ange Postecoglou, Jürgen Klopp, Arne Slot, Bognár György) Ezzel szemben a konzervatív, defenzív szemléletű edzők inkább az eredményességre törekednek kevés kockázattal, és már 1–0-s vezetésnél is visszahúzzák a csapatot (Diego Simeone vagy José Mourinho). Az edző tehát nemcsak irányít, hanem keretet is ad annak, hogy a csapat milyen meccseket játszik, és ebből következik, hogy egy-egy tréner neve már önmagában is befolyásolhatja az over vagy under esélyeit.
- Az aktuális forma és a statisztikák is hasznos kapaszkodót nyújthatnak, de önmagukban még nem döntőek. Az utóbbi öt-tíz mérkőzés alapján érdemes megnézni, hogy a csapat mennyi gólt szerez, illetve kap, de még ennél is pontosabb képet adnak az xG- (expected goals) mutatók. Ha egy csapat sok minőségi helyzetet alakít ki, de épp formán kívül van és nem lövi be őket, az még nem jelenti azt, hogy alacsony gólszámú mérkőzéseket játszik. Inkább azt, hogy az áttörés bármikor bekövetkezhet. Az over irányába mutat az is, ha egy csapat korán szokott gólt szerezni, mert az gyakran felszabadítja a játékot, és nyíltabbá, kockázatosabbá teszi a további perceket.
- A motivációs tényezők is kulcsfontosságúak. Például ha két csapat közül egyiknek mindenképp győznie kell – például kiesés ellen vagy kupában hátrány ledolgozása miatt – akkor az kockáztatni fog, és ez szinte mindig gólokhoz vezet. Ezzel szemben egy olyan mérkőzés, amelynek nincs valódi tétje, lehet teljesen nyílt és felszabadult, vagy éppenséggel unalmas és passzív – a csapatoktól függ. Az sem mindegy, hogy egy bajnoki találkozón vagy például egy kupavisszavágón járunk, ahol a gólkülönbség, az idegenben lőtt gól (ha még számít), vagy a hosszabbítás lehetősége is befolyásolhatja a csapatok hozzáállását.
- A játékoskeretek vizsgálata során azonnal feltűnhet, ha egy csapat nélkülözi kulcstámadóit vagy épp kulcsvédőit. Ha például egy első számú kapus vagy két meghatározó belső védő hiányzik, az nagyban gyengíti a védekezést – és így az over 2,5 valószínűségét növeli. Ugyanez fordítva is igaz: ha egy csapat kénytelen fiatalokat vagy formán kívüli csatárokat bevetni, az csökkentheti a gólszerzés esélyét. A második sor bevetése például egy sűrű időszakban (háromnaponta játszanak) gyakran gólgazdag vagy épp gólképtelen meccsekhez vezet, a minőségi különbség mértékétől függően.
- Végül, de nem utolsósorban a körülmények is hatással lehetnek a mérkőzés lefolyására. Egy jó minőségű, gyors pálya segíti a támadásépítést, míg egy felázott, mély vagy szeles időben megrendezett mérkőzés gyakran lelassítja a játékot, és ez inkább az under irányába tolja el az esélyeket.
- És ha már az under 2,5 gólról beszélünk: ehhez olyan meccseket érdemes keresni, ahol mindkét csapat defenzív szemléletű, jól szervezettek hátul, kevés helyzetet engednek, és nem vállalnak fölösleges kockázatot. Tipikus under-meccsek a középmezőnybeli rangadók, ahol egy döntetlen is elfogadható eredmény. A rutinos edzők ilyenkor gyakran inkább kontrollálni próbálják a játékot, és nem engedik felpörögni az iramot. Ha egyik csapat sem hajt győzelemre, vagy már a meccs elején látszik a visszafogottság, az a legjobb előjele annak, hogy kevés gólra számíthatunk.
- Összességében tehát a 2,5-ös gólhatárra való fogadás nem egyszerű döntés kérdése, hanem tudatos elemzés eredménye. A csapatok stílusa, az edzők gondolkodása, az aktuális forma, a játékoskeret és a meccs jelentősége együttesen határozza meg, hogy érdemes-e a gólok mellett vagy ellen foglalni állást. Aki ezeket a tényezőket jól olvassa össze, hosszú távon sikeresebb lehet ezen a piacon, mint az, aki csupán a tabellára vagy az utolsó eredményre hagyatkozik.
Mai főtipp UNDER/OVER-re:
Ajax – Heerenveen
2026. augusztus 16., vasárnap,16:45
Labdarúgás - Holland bajnokság
- Mai gólos körutazásunkat a szokás szerint OVERekkel kezdjük Európában, hogy aztán Dél-Amerikába utazzunk az UNDERekért. Elsőként Hollandia, ahol az Ajax fogadja a Heerenveen csapatát a bajnokság elején. Az Ajax a szezon elején is erős támadójátékot mutat, miközben a védelem továbbra sem képes kellő rendszerességgel kapott gól nélkül lehozni a mérkőzéseket! Az idény előtti időszak kezdete óta mindössze háromszor őrizték meg kapujukat 11 meccsen. A Heerenveen szintén gólképes támadósorral érkezik, hiszen a felkészülés során mind a négy mérkőzésén legalább három gólt szerzett, és bár a Twente elleni nyitányon csak egyszer talált be, a támadóharmadban így is nagyon erős. Az Ajax hazai pályán várhatóan komoly nyomást gyakorol, a Heerenveen pedig az amszterdamiak védekezési gyengeségeit kihasználva, átmenetekből szintén veszélyt jelenthet. A képlet egyszerű, az Ajax támadóereje erős, de emellett a védekezése sebezhető, a Heerenveen pedig az utóbbi időszakban kifejezetten gólgazdag támadójátékot mutatott. Legalább három gólt várhatunk a meccsen!

További tippek UNDER/OVERRE
FC Twente - PEC Zwolle
2026. augusztus 16., vasárnap,14:30
Labdarúgás - Holland bajnokság
- Maradunk a Fapapucsok Országában, ahol a PEV Zwolle a Twente vendége lesz. Az FC Twente felemásan kezdte a szezont, a Konferencia Liga-playoffba továbbjutott, ugyanakkor az első öt tétmeccséből mindössze egyet nyert meg, miközben az utóbbi két mérkőzésén hat gólt kapott és csak egyszer talált be. A Heerenveen elleni 1–0-s vereség után javítana, de a PEC Zwolle elleni mérlege nem ad egyértelmű bizakodásra okot, hiszen két éve nyeretlen ebben a párharcban. A Zwolle az Ajax ellen szenvedett vereséget, amelyet Sherel Floranus kiállítása is súlyosbított, ráadásul a csapat legutóbbi hét meccséből ez már a hatodik veresége volt. Ugyanakkor a vendégek bízhatnak abban, hogy a Twente védekezése sebezhető, miközben a hazaiak Pjaca és Orjasaeter révén kellő támadóerőt képviselnek. A Twente az utóbbi két meccsén hat gólt kapott, a Zwolle pedig jó eséllyel kihasználhatja a hazaiak védekezési hibáit, miközben a hazai támadósorban is megvan a szükséges tűzerő! Legalább három gólt láthatnak a nézők.

Rangers - St Mirren
2026. augusztus 22., szombat,16:00
Labdarúgás - Skót bajnokság
- Utazunk Skóciába, ahol a Rangers hazai pályán fogadja a St. Mirren csapatát. A Rangers komoly erősítések és Derek McInnes érkezése után nagy reményekkel vágott neki az idénynek, ám az első négy tétmérkőzésén továbbra is nyeretlen! A skót bajnokságban egy döntetlen és egy vereség a mérleg, az Európa-liga-selejtezőből pedig a a Jagiellonia Bialystok verte ki őket. A gárda hazai pályán különösen motivált lehet az első győzelem megszerzésére. A St.Mirren jó formában kezdte a szezont. Az első hat mérkőzéséből ötöt megnyert, mindössze egyszer kapott ki, ezeken 15 gólt szerzett és csak négyet kapott. A címvédő ugyan még nem találkozott élvonalbeli ellenféllel ebben az idényben, az előző szezonban azonban a Hearts, a Kilmarnock, a Motherwell és a Celtic legyőzésével hódította el a Ligakupát. A Rangers az utóbbi két egymás elleni mérkőzést megnyerte, és papíron továbbra is erősebb csapatnak számít. Akciódús meccset várhatunk, hiszen a Rangersnek hazai pályán nagy szüksége van a győzelemre, miközben a kiváló formában lévő St Mirren az idény első hat meccsén 15 gólt szerzett, így mindkét oldalon megvan a támadópotenciál a gólokra. Legalább három találatnak örülhet az ezerfejű!

Hearts – Inverness
2026. augusztus 16., vasárnap,15:00
Labdarúgás - Skót Liga-kupa
- Még mindig a duda és a kilt földjén járunk, ahol a Hearts nehézkesen kezdte az idényt Wouter Vrancken irányításával, hiszen a Sturm Graz ellen 4–0-ra, összesítésben 6–0-ra, majd az Aberdeentől 2–1-re és a Benficától 6–1-re is kikapott, ám az utóbbi két mérkőzésén már veretlen maradt. A Dundee United ellen 4–0-s győzelmet aratott, majd 1–1-et játszott a Benficával, így kellő önbizalommal várhatja a Ligakupa második fordulóját. Az Inverness veretlenül érkezik, három győzelemmel és három döntetlennel, a Ligakupa csoportkörében pedig első helyen végzett, viszont a Championshipben a Dunfermline és az Arbroath ellen is gól nélküli döntetlent játszott. A Hearts hazai pályán és élvonalbeli csapatként egyértelmű favorit, az Inverness pedig először 2015 óta szeretne a Ligakupa negyeddöntőjénél továbbjutási esélyt teremteni. Azért várható több mint 2,5 gól, mert a Hearts az előző két mérkőzésén öt gólt szerzett, a Dundee Unitedet pedig 4–0-ra verte, miközben az Inverness a két legutóbbi bajnokiján ugyan nem kapott gólt, de a hazaiak jelentős támadóerőt képviselnek.

Braga - Gil Vicente
2026. augusztus 16., vasárnap,21:30
Labdarúgás - Portugál bajnokság
- Ez a meccs a kakukktojás, mégpedig azért, mert bár UNDERről van szó, de még Európában vagyunk! A Braga a Moreirense otthonában elért 2–2-es döntetlennel kezdte a bajnokságot, és ezzel már sorozatban négy Primeira Liga-meccsén ikszelt, miközben a nemzetközi porondon a Konferencia Liga playoffjába jutott. A védelem kifejezetten stabil, hiszen az idény öt tétmérkőzéséből négyen nem kapott gólt. A Gil Vicente ezzel szemben 1–0-ra legyőzte a Rio Avét, Hector Hernandez 87. percben szerzett büntetőjével, ám idegenben a legutóbbi hat bajnokiján nyeretlen maradt. A vendégek ráadásul az előző idényben mindkét egymás elleni mérkőzést megnyerték, így a Braga számára ezúttal sem ígérkezik könnyű feladatnak. A Braga öt tétmeccséből négyen kapott gól nélkül zárt, de támadásban nem brillírozott, míg a Gil Vicente az előző hat idegenbeli bajnokiján nyeretlen maradt. Taktikai meccset várhatunk, ahol akár egy gól is dönthet, bár ezt jó eséllyel a hazaiak lövik majd.

Sarmiento – Huracán
2026. augusztus 16., vasárnap,20:00
Labdarúgás - Argentin bajnokság
- Ez pedig már Argentína és az UNDERek hazája! Elsőként az élvonalba látogatunk, ahol a Sarmiento fogadja a Huracán csapatát. A Sarmiento két egymást követő győzelemmel érkezik, az Independiente Rivadavia és az Atlético Tucumán legyőzése után pedig a Clausura első négy fordulójában nyolc gólt szerzett és ugyanennyit kapott, így mérkőzésein átlagosan négy gól született. A Huracán szintén győzelem után van, a San Lorenzo elleni 2–0-ás idegenbeli siker ráadásul a Clausurában már a második olyan vendégmeccse volt, amelyen legalább két gól esett. A vendégek összességében jóval zártabb futballt játszanak, az utóbbi 14 idegenbeli meccsük mindegyikén három és fél gólnál kevesebb született, az előző öt mérkőzésükön pedig mindössze 0,6 gólt kaptak átlagosan. A két csapat legutóbbi találkozója is csak 1–0 lett, a párharc ötmeccses mérlege pedig a Huracán fölényét mutatja. 2,5 gól alatt várható, mert a Huracán idegenben rendre kontrollált mérkőzéseket játszik, az utóbbi 14 vendégmeccsén sem jutottak el három gólnál tovább, miközben a védekezése is stabil, és a legutóbbi egymás elleni meccs is 1–0-val zárult.

Tristán Suárez - Almirante Brown
2026. augusztus 16., vasárnap,20:00
Labdarúgás - Argentin 2.
- Még mindig Argentína a helyszín, de ez már a másodosztály, ahol a Tristán Suarez az Almirante Brown gárdáját fogadja. Nézzük a számokat! Mindkét csapat kiváló védekezési mutatókkal érkezik. A listavezető Tristán Suárez az idényben mérkőzésenként átlagosan egy gólt szerzett és mindössze 0,52-t kapott, az utóbbi öt meccsén pedig 1,4-es gólszerzési átlag mellett csupán 0,4 gólt engedélyezett. Almirante Brown szintén rendkívül stabil hátul, a szezonban 0,54, az elmúlt öt mérkőzésén pedig mindössze 0,2 kapott gól az átlaga. Mindkét csapat legutóbbi mérkőzése 2–0-ra végződött, az előző egymás elleni találkozón pedig Tristán Suárez 1–0-ra nyert. Ráadásul a két együttes legutóbbi tíz mérkőzéséből kilencen is 2,5 gól alatt maradt a termés. Az UNDER 2,5 valószínűsége 74%, ami nagyon magas! Az elmúlt tíz meccsből mindkét csapatnál kilencszer maradtak két és fél gól alatt és ez várhatóan most is így lesz!

Central Norte de Salta - Gimnasia y Tiro de Salta
2026. augusztus 16., vasárnap,22:00
Labdarúgás - Argentin 2.
- Maradunk a Gaucsók földjén, ahol a Central Norte de Salta és Gimnasia y Tiro de Salta mérkőzésén is inkább a kevés gól felé mutatnak a számok. A Central Norte a bajnokságban mindössze 0,65 gólt szerez átlagosan meccsenként, miközben 1,04-et kap, az utóbbi öt találkozóján pedig 0,8-as gólszerzési mutató mellett 1,6 gólt engedélyezett. A Gimnasia y Tiro ugyan jobb formában van, legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert és csak 0,4 gólt kapott átlagosan, miközben 1,6-ot szerzett. Az elmúlt tíz meccsen a Central Norte hétszer, a Gimnasia y Tiro pedig nyolcszor játszott 2,5 gól alatt, az előző egymás elleni találkozón pedig 1–0-s Central Norte-siker született. A két csapat legutóbbi tíz-tíz meccséből összesen 15 alkalommal maradtak két és fél gól alatt, ráadásul az egymás elleni találkozók is rendre kevés gólt hoztak, így ma is erre van a legnagyobb esély.

Racing de Córdoba - San Martín San Juan
2026. augusztus 16., vasárnap,22:00
Labdarúgás - Argentin 2.
- Jó kis UNDER-aranybánya ez az Argentína, lássuk az Racing de Córdoba-SM San Juan meccs számait! Természetesen itt is inkább a szoros, kevés gólos mérkőzés ígérkezik. A Racing de Córdoba a San Miguel 1–0-s legyőzése után érkezik, miközben az idényben mérkőzésenként átlagosan 0,96 gólt szerez és 1,17-et kap. A San Martín San Juan legutóbb 1–1-es döntetlent játszott, szezonbeli gólátlaga pedig 1,05 szerzett és ugyanennyi kapott gól. A legutóbbi egymás elleni mérkőzés 0–0 lett, az előző három találkozón pedig a Racing de Córdoba átlagosan mindössze 0,7, a San Martín San Juan 0,3 gólt szerzett. Az utóbbi öt meccsen egyik csapat sem produkált kiugró gólszámokat. Az UNDER valószínűsége 70%, miközben az előző egymás elleni találkozó 0–0-ra végződött, a legutóbbi három párharcban pedig összesen átlagosan mindössze egy gól született meccsenként.

San Martín de Tucumán - Deportivo Madryn
2026. augusztus 16., vasárnap,23:00
Labdarúgás - Argentin 2.
- A San Martín de Tucumán – Dep.Madryn meccsel búcsúzunk Argentínától és egyben a gólos körutazásunktól is. Lássuk, mit mondanak a számok! Szoros, kevés gólos mérkőzésre lehet számítani. A hazaiak legutóbb 1–1-es döntetlent játszottak a San Martín San Juan ellen, míg a Deportivo Madryn 1–0-ra győzött az Estudiantes de Buenos Aires otthonában. A San Martín de Tucumán a bajnokságban mérkőzésenként átlagosan 0,92 gólt szerez és 0,83-at kap, a Deportivo Madryn mutatói pedig 1,3 szerzett és 0,96 kapott gól meccsenként. Az utóbbi öt találkozón mindkét csapat átlagosan 1,2 gólt szerzett, miközben a legutóbbi egymás elleni meccs 1–1-re végződött. Mindkét csapat stabilan egy gól körüli átlagot produkál, az előző egymás elleni mérkőzés pedig szintén csak két gólt hozott. Ma sem várhatunk többet.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
San Martin de Tucuman - Dep. Madryn
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Racing de Cordoba - San Martin SJ
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Central Norte Salta - Gimnasia Tiro de Salta
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Tristan Suarez - Almirante Brown
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Sarmiento - CA Huracan
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Braga - Gil Vicente
Kevesebb, mint 3,5
tippszelvény
Hearts - Inverness CT
Több, mint 2,5
tippszelvény
Rangers - St. Mirren
Több, mint 2,5
tippszelvény
Twente - Zwolle
Több, mint 2,5