A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!
Mire kell ügyelnünk a tipp kiválasztásánál az OVER-UNDER esetében
- Ha valaki over 2,5-re akar fogadni, vagyis arra, hogy legalább három gól esik egy mérkőzésen, az első és legfontosabb szempont a csapatok játékstílusa. Támadó felfogású csapatok – akik labdabirtoklásra, szélességi támadásokra, gyors kombinációkra és sok lövésre építenek – gyakran kerülnek sok helyzetbe, és hajlamosak gólzáporos meccsekre. Ha ráadásul a védekezésük gyenge vagy nyitott, az még tovább növeli a találatok esélyét. Ilyen típusú csapatok találkozásakor szinte természetes, hogy legalább három gól esik, hiszen a támadás dominál, és a védekezés másodlagos szerepbe kerül.
- Nem szabad elmenni az edző személye és filozófiája mellett sem. Vannak olyan trénerek, akik szinte mindig gólgazdag meccsekre törekednek, akár tudatosan, akár a játékoskeret miatt. Az ilyen edzők csapatai általában gyorsan próbálják felépíteni a támadásokat, sok játékost küldenek előre, és nem ijednek meg attól sem, ha gólt kapnak – mert képesek többet is lőni. (Ange Postecoglou, Jürgen Klopp, Arne Slot, Bognár György) Ezzel szemben a konzervatív, defenzív szemléletű edzők inkább az eredményességre törekednek kevés kockázattal, és már 1–0-s vezetésnél is visszahúzzák a csapatot (Diego Simeone vagy José Mourinho). Az edző tehát nemcsak irányít, hanem keretet is ad annak, hogy a csapat milyen meccseket játszik, és ebből következik, hogy egy-egy tréner neve már önmagában is befolyásolhatja az over vagy under esélyeit.
- Az aktuális forma és a statisztikák is hasznos kapaszkodót nyújthatnak, de önmagukban még nem döntőek. Az utóbbi öt-tíz mérkőzés alapján érdemes megnézni, hogy a csapat mennyi gólt szerez, illetve kap, de még ennél is pontosabb képet adnak az xG- (expected goals) mutatók. Ha egy csapat sok minőségi helyzetet alakít ki, de épp formán kívül van és nem lövi be őket, az még nem jelenti azt, hogy alacsony gólszámú mérkőzéseket játszik. Inkább azt, hogy az áttörés bármikor bekövetkezhet. Az over irányába mutat az is, ha egy csapat korán szokott gólt szerezni, mert az gyakran felszabadítja a játékot, és nyíltabbá, kockázatosabbá teszi a további perceket.
- A motivációs tényezők is kulcsfontosságúak. Például ha két csapat közül egyiknek mindenképp győznie kell – például kiesés ellen vagy kupában hátrány ledolgozása miatt – akkor az kockáztatni fog, és ez szinte mindig gólokhoz vezet. Ezzel szemben egy olyan mérkőzés, amelynek nincs valódi tétje, lehet teljesen nyílt és felszabadult, vagy éppenséggel unalmas és passzív – a csapatoktól függ. Az sem mindegy, hogy egy bajnoki találkozón vagy például egy kupavisszavágón járunk, ahol a gólkülönbség, az idegenben lőtt gól (ha még számít), vagy a hosszabbítás lehetősége is befolyásolhatja a csapatok hozzáállását.
- A játékoskeretek vizsgálata során azonnal feltűnhet, ha egy csapat nélkülözi kulcstámadóit vagy épp kulcsvédőit. Ha például egy első számú kapus vagy két meghatározó belső védő hiányzik, az nagyban gyengíti a védekezést – és így az over 2,5 valószínűségét növeli. Ugyanez fordítva is igaz: ha egy csapat kénytelen fiatalokat vagy formán kívüli csatárokat bevetni, az csökkentheti a gólszerzés esélyét. A második sor bevetése például egy sűrű időszakban (háromnaponta játszanak) gyakran gólgazdag vagy épp gólképtelen meccsekhez vezet, a minőségi különbség mértékétől függően.
- Végül, de nem utolsósorban a körülmények is hatással lehetnek a mérkőzés lefolyására. Egy jó minőségű, gyors pálya segíti a támadásépítést, míg egy felázott, mély vagy szeles időben megrendezett mérkőzés gyakran lelassítja a játékot, és ez inkább az under irányába tolja el az esélyeket.
- És ha már az under 2,5 gólról beszélünk: ehhez olyan meccseket érdemes keresni, ahol mindkét csapat defenzív szemléletű, jól szervezettek hátul, kevés helyzetet engednek, és nem vállalnak fölösleges kockázatot. Tipikus under-meccsek a középmezőnybeli rangadók, ahol egy döntetlen is elfogadható eredmény. A rutinos edzők ilyenkor gyakran inkább kontrollálni próbálják a játékot, és nem engedik felpörögni az iramot. Ha egyik csapat sem hajt győzelemre, vagy már a meccs elején látszik a visszafogottság, az a legjobb előjele annak, hogy kevés gólra számíthatunk.
- Összességében tehát a 2,5-ös gólhatárra való fogadás nem egyszerű döntés kérdése, hanem tudatos elemzés eredménye. A csapatok stílusa, az edzők gondolkodása, az aktuális forma, a játékoskeret és a meccs jelentősége együttesen határozza meg, hogy érdemes-e a gólok mellett vagy ellen foglalni állást. Aki ezeket a tényezőket jól olvassa össze, hosszú távon sikeresebb lehet ezen a piacon, mint az, aki csupán a tabellára vagy az utolsó eredményre hagyatkozik.
Mai főtipp UNDER/OVER-re:
San Marino – Finnország
2026. szeptember 26., szombat,18:00
Labdarúgás - Nemzetek Ligája, C divízió
- Mai gólos körképünket három OVERrel kezdjük. Elsőként San Marino és Finnország összecsapására látogatunk, ahol a vendégek egyértelmű esélyesként lépnek pályára. San Marino a FIFA világranglistájának 211. helyén áll, és 2024 óta mindössze egyszer kerülte el a vereséget, a Liechtenstein elleni 3–1-es győzelem ugyan történelmi sikert hozott, ám azóta 15 mérkőzésen maradt nyeretlen. A Nemzetek Ligája előző kiírásában ugyan feljutottak a C ligába, miután megszerezték történetük első két tétmeccses győzelmét, ezúttal azonban a Finnország, Fehéroroszország és Albánia alkotta csoportban elsősorban a súlyos vereségek elkerülése lehet a céljuk. A 2026–27-es kiírásban nincs kiesés a C ligából, ami felszabadultabb játékot eredményezhet. Finnország eközben a FIFA 75. helyén áll, de legutóbbi három mérkőzését elveszítette, igaz, a vereségeket Magyarország és Németország ellen szenvedte el. A finnek a 2024–25-ös kiírásban kiestek a B ligából, így a San Marino elleni találkozót remek lehetőségnek tekinthetik a jó kezdésre, még akkor is, ha idegenben az utóbbi hét meccsükből hatot elveszítettek. A két csapat közötti minőségi különbség alapján Finnország előtt komoly lehetőség nyílhat arra, hogy több góllal nyerjen, San Marino számára a védekezésben jelenthet óriási kihívást a mérkőzés. Az Over 2,5 gól reális választás a mai meccsen!

További tippek UNDER/OVERRE
Feröer – Kazahsztán
2026. szeptember 26., szombat,18:00
Labdarúgás - Nemzetek Ligája, C divízió
- Ez pedig már a fagyos-nedves Feröer-Szigetek, ahol műfüvön vitézkedhet egymás ellen a hazai gárda és Kazahsztán csapata. Mindkét válogatott bizakodva várhatja a hétvégi mérkőzést. A Feröer-szigetek a FIFA-világranglista 123. helyén áll, és 2025 szeptembere óta kilenc mérkőzéséből hatot megnyert, miközben háromszor kikapott és négy alkalommal kapott gól nélkül zárt. A feröeriek az erősebb ellenfelekkel, például Horvátországgal szemben is helytálltak, a hozzájuk hasonló szintű csapatok ellen pedig eredményesek voltak, ráadásul 2025 októberében világbajnoki selejtezőn 2–1-re legyőzték Csehországot. A hazaiak mellett szól az is, hogy tavaly novemberben 1–0-ra megverték Kazahsztánt, otthon pedig 2023 óta mindössze egyszer szenvedtek vereséget. Kazahsztán új korszakot kezd John van ’t Schip vezetésével, aki augusztusban vette át a csapat irányítását, a válogatott pedig júniusban 3–1-re kikapott Magyarországtól. Ez volt az első vereségük 2026-ban, előtte két győzelmet és egy Örményország elleni 1–1-es döntetlent jegyeztek, az elmúlt 12 hónapban pedig összesen csak kétszer maradtak alul. Ugyanakkor idegenben komoly gondokkal küzdenek, hiszen 2023 októbere óta 16 mérkőzésükből mindössze egyet nyertek meg. Mindkét csapat látja a győzelmet a meccsben, ez pedig támadófocit eredményezhet, ami pedig legalább két gólt szül majd a meccsen!

York City – Gillingham
2026. szeptember 26., szombat,16:00
Labdarúgás - Angol Liga 2.
- Mivel az OVERekkel kezdünk, egy meccs erejéig átugrunk Angliába, ahol az angol League Two mai játéknapján a York hazai pályán fogadja a Gillingham alakulatát és mindkét oldalon adottak a gólokhoz szükséges előzmények! A York City jelenleg a hetedik helyen áll, hét bajnokijából háromszor nyert, kétszer kikapott és kétszer döntetlent játszott, mérkőzésenként átlagosan 1,86 gólt szerzett és 1,43-at kapott. A legutóbbi öt találkozón ugyan csak egyszer győzött, miközben kétszer vereséget szenvedett és kétszer döntetlent játszott, de ezeken a meccseken is 1,4-es gólátlagot produkált, miközben ugyanennyit kapott. A Gillingham a negyedik helyen áll, szintén három győzelmet jegyezve, emellett egy vereség és három döntetlen szerepel a mérlegében, 1,57-es rúgott és mindössze 0,86-os kapott gólátlaggal. Az utóbbi öt mérkőzésükön háromszor nyertek, egyszer kikaptak és egyszer döntetlent játszottak, ráadásul 2,2 gólt szereztek meccsenként. A legutóbbi fordulóban a York City 1–1-et játszott a Rotherham Uniteddel, míg a Gillingham 4–1-re kikapott a Cambridge Unitedtől. Az Over 2,5 gól mellett szól a két csapat idei és közelmúltbeli támadási hatékonysága, valamint az erre megállapított 57 százalékos valószínűség.

Bulgária – Luxemburg
2026. szeptember 26., szombat,18:00
Labdarúgás - Nemzetek Ligája, C divízió
- Szintén a Nemzetek Ligájában Bulgária és Luxemburg Plovdivban csap össze, ahol a közelmúlt eredményei alapján kevés gólra lehet számítani. Bulgária az előző Nemzetek Ligája-sorozatban második lett a csoportjában, majd az Írország elleni rájátszásban mindkét mérkőzését 2–1-re elveszítette, így továbbra is a C ligában maradt. A világbajnoki selejtezőben az utolsó helyen végzett, hat egymást követő vereséget szenvedett, és mérkőzésenként három gólt kapott, miközben csak Georgia ellen tudott nyerni az utolsó fordulóban. Márciusban két FIFA World Series-mérkőzést megnyert, majd Montenegrótól kikapott, Moldovával pedig 2–2-es döntetlent játszott. Luxemburg a legutóbbi Nemzetek Ligája-sorozatban kétszer találkozott Bulgáriával, és egyik alkalommal sem szerzett gólt, összesen pedig egy pontot gyűjtött. A világbajnoki selejtező még rosszabbul sikerült, hat mérkőzésen egyetlen pontot sem szerzett, és mindössze egyszer talált be. A nyári barátságos mérkőzéseken előbb 1–0-ra kikapott Olaszországtól, majd ugyanilyen arányban legyőzte Albániát. A várakozások szerint akár egyetlen találat is eldöntheti a plovdivi mérkőzést.

Cambridge – Wimbledon
2026. szeptember 26., szombat,16:00
Labdarúgás - Angol Liga 1.
- Az OVERek után jöjjenek az UNDERek, de két meccs erejéig maradunk még Európában. A Cambridge United és az AFC Wimbledon szoros, kevés gólos mérkőzésre készül a League One-ban. A Cambridge a feljutást követő első hét fordulóban 12 pontot gyűjtött, és mindössze 2–1-re kapott ki a negyedik helyen álló Huddersfield Towntól, legutóbb pedig 1–1-es döntetlent játszott az Oxford United otthonában. A gárda tíz mérkőzés óta nem szenvedett egynél nagyobb különbségű vereséget, ám továbbra sem tudott kapott gól nélkül lehozni egy találkozót. Az AFC Wimbledon az utóbbi öt meccséből négyen is érintetlenül tartotta a kapuját, három egymást követő bajnokin pedig egyáltalán nem kapott gólt, köztük az MK Dons elleni 0–0 során. A védekezésük az egyik legerősebb a ligában, miközben támadásban komoly gondjaik vannak, mindössze öt gólt szereztek a League One-ban, és csak a 23. helyen álló Peterborough United talált be kevesebbszer. A Wimbledon gyenge támadójátéka, de stabil védekezése és a várható defenzív felfogása alapján maximum két gólra lehet számítani!

Goiás - Atlético GO
2026. szeptember 26., szombat,23:30
Labdarúgás - Brazil 2.
- Repülünk Dél-Amerikába, ahol aztán gyakori az UDNER! Elsőként Brazília a helyszín, ahol a Goiás és az Atlético GO összecsapása kiegyenlített mérkőzést ígér a Serie B-ben. A két csapat legutóbbi egymás elleni találkozója 1–1-es döntetlennel zárult, az utóbbi öt párharcból pedig négy döntetlen lett. A Goiás átlagosan 0,8, az Atlético GO pedig mindössze 0,4 gólt szerzett ezeken a mérkőzéseken. A Goiás jelenleg a 11. helyen áll, 29 bajnokiján 12 győzelem, 11 vereség és hat döntetlen mellett 1,03-as gólátlagot produkált, miközben 1,21 gólt kapott meccsenként. Az Atlético GO a hetedik helyen található, 12 győzelemmel, hét vereséggel és tíz döntetlennel, 1,24-es rúgott és mindössze 0,93-as kapott gólátlaggal. A Goiás az utóbbi öt meccséből hármat megnyert, kettőt elveszített, ezeken átlagosan 1,4 gólt szerzett és 1,2-t kapott. Az Atlético GO szintén három győzelmet jegyzett az előző öt mérkőzésén, emellett egy vereséget és egy döntetlent, miközben 1,8 gólt szerzett és mindössze 0,8-at kapott meccsenként. A két csapat gólszerzésére 46 százalékos, az Over 2,5-re pedig mindössze 38 százalékos valószínűséget adnak, míg az Under 2,5 értéke 62 százalék. A két csapat egymás elleni mérkőzéseinek alacsony gólszáma és a 62 százalékos valószínűség alapján maximum két gólnak örülhet ma a publikum.

Almirante Brown – Acassuso
2026. szeptember 27., vasárnap,20:30
Labdarúgás - Argentin 2.
- Ez pedig már Argentína, ahol pampát lehetne rekeszteni az UNDERekkel! Elsőként az Almirante Brown - Acassuso összecsapására megyünk, ahol a kevés gólt hozó mérkőzés ígérete erősen kirajzolódik. Az utóbbi tíz mérkőzésből az Almirante Brown kilencen, az Acassuso pedig nyolc alkalommal zárt 2,5 gól alatt, míg legutóbbi egymás elleni találkozójuk 0–0-s döntetlennel ért véget. Az előző öt párharcból az Almirante Brown hármat megnyert, az Acassuso egyszer győzött, egy meccs pedig döntetlennel zárult, mindkét csapat átlagosan mindössze 0,8 gólt szerzett ezeken a találkozókon. Az Almirante Brown jelenleg a hatodik helyen áll, 12 győzelem, nyolc vereség és tíz döntetlen mellett mérkőzésenként átlagosan 0,77 gólt szerzett, miközben csak 0,57-et kapott. Az utóbbi öt mérkőzésén 0,6-os gólátlagot produkált, miközben mindössze 0,2 gólt kapott meccsenként. Az Acassuso a 18. helyen található, hat győzelem, 16 vereség és nyolc döntetlen mellett 0,7 gólt szerzett és 1,13-at kapott átlagosan. A gárda a legutóbbi öt mérkőzésén szintén csak 0,6 gólt lőtt meccsenként, miközben 0,8-at kapott. Nem véletlen a 72 százalékos valószínűség az UNDER 2,5-re, itt a számok nem hazudnak!

Est. de Buenos Aires - San Miguel
2026. szeptember 26., szombat,20:30
Labdarúgás - Argentin 2.
- Megyünk tovább Argentínában, ahol az Estudiantes de Buenos Aires hazai pályán fogadja a San Miguel gárdáját és az összecsapásukon ismét kevés gólt hozó mérkőzés várható. Az Estudiantes de Buenos Aires a hetedik helyen áll, és a szezonban 30 mérkőzésén 11 győzelmet, tíz vereséget és kilenc döntetlent jegyzett, miközben meccsenként átlagosan 0,9 gólt szerzett és 0,83-at kapott. A legutóbbi öt találkozóján 1,0 volt a rúgott és 1,0 a kapott gólok átlaga, legutóbb pedig 1–0-ra győzött a San Telmo otthonában. A San Miguel a 16. helyen található, hat győzelem, 11 vereség és 13 döntetlen mellett 0,8 gólt szerzett és 1,13-at kapott mérkőzésenként. Az előző öt meccsén nyeretlen maradt, három vereség és két döntetlen mellett 0,8-as rúgott és 1,8-as kapott gólátlagot produkált, legutóbb pedig 1–1-et játszott az All Boysszal. A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzése szintén 1–1 lett, az előző öt párharcukból pedig négy döntetlen született, ezeken az Estudiantes átlagosan 0,6, a San Miguel pedig 0,4 gólt szerzett. A gólszerzés mindkét oldalon mindössze 36 százalékos valószínűséget kapott. Az Under 2,5 gól mellett szól a két csapat alacsony gólszerzési átlaga, a sok döntetlen az egymás elleni mérkőzéseken és a 71 százalékos valószínűség.

All Boys - Club Atletico Colón
2026. szeptember 26., szombat,21:00
Labdarúgás - Argentin 2.
- Maradunk a mate otthonában, ahol az másodosztályú All Boys és a Club Atlético Colón összecsapásán nem fogják tövig rágni a körmüket izgalmukban a nézők! Az All Boys jelenleg a 13. helyen áll, 30 mérkőzésén hat győzelem, tíz vereség és 14 döntetlen mellett mindössze 0,57 gólt szerzett meccsenként, miközben 0,87-et kapott. Az utóbbi öt találkozóján csak egyszer nyert, kétszer kikapott és kétszer döntetlent játszott, ezeken pedig mindössze 0,4-es rúgott és 0,6-os kapott gólátlagot produkált. A Club Atlético Colón az ötödik helyen található, 13 győzelem, nyolc vereség és kilenc döntetlen mellett 1,27 gólt szerzett és 0,83-at kapott mérkőzésenként. Az előző öt meccsén két győzelem és három vereség szerepel, a rúgott és kapott gólok átlaga egyaránt 1,2 volt. A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzésén ugyan a Colón 3–2-re nyert, az előző két párharcból azonban egy döntetlen is született. A gólváltásra mindössze 34 százalékos, az Over 2,5-re pedig csak 23 százalékos valószínűséget adnak, miközben az Under 2,5 értéke 77 százalék.

Ciudad de Bolívar - Chaco For Ever
2026. szeptember 26., szombat,21:00
Labdarúgás - Argentin 2.
- Maradunk a pampák és a gaucsók földjén, ahol a Ciudad de Bolívar és a Chaco For Ever összecsapása módfelett unalmas lesz. A Ciudad de Bolívar az utóbbi tíz mérkőzéséből nyolcszor 2,5 gól alatt zárt, és a Chaco For Ever esetében is ugyanez az arány, miközben a legutóbbi két találkozójuk egyaránt 1–0-s eredményt hozott. Puff neki, de mondom tovább! A Ciudad de Bolívar a nyolcadik helyen áll, 30 mérkőzésen kilenc győzelem, kilenc vereség és 12 döntetlen mellett 0,8 gólt szerzett, miközben 0,9-et kapott meccsenként. Az utóbbi öt találkozóján mindössze 0,6-os rúgott gólátlagot produkált, legutóbb pedig 1–0-ra kikapott a Club Ferro Carril Oeste otthonában. A Chaco For Ever a tizedik helyen található, kilenc győzelemmel, 12 vereséggel és kilenc döntetlennel, mérkőzésenként 0,9 gólt szerezve és 0,97-et kapva. Legutóbbi öt meccsén három győzelem és két döntetlen szerepel, ezeken 1,0 gólt szerzett, miközben egyetlen gólt sem kapott. A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzésén Ciudad de Bolívar 1–0-ra nyert idegenben, a találkozóra pedig 68 százalékos Under 2,5 valószínűséget adnak. A két csapat utóbbi tíz meccsének egyaránt 80 százalékos UNDERes aránya, a legutóbbi két 1–0-s eredmény és a 68 százalékos valószínűség egyaránt azt sugallja, ma sem lesz több, mint két gól a mérkőzésen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!