2025.11. 14.

A Nap Tippje: Szlovákia – Észak-Írország

A Nap Tippje: Szlovákia – Észak-Írország

A 2026-os világbajnokság selejtezőjének A-csoportjában Szlovákia hazai körülmények között fogadja Észak-Írországot. Mindkét válogatott még versenyben van a továbbjutásért, de a szlovákoknak reálisabb elérni, viszont a mai győzelem kötelező számukra ezen a meccsen!

  • Szlovákia remekül kezdte a selejtezősorozatot, hiszen történelmi sikert aratott Németország ellen, majd Luxemburgot is legyőzte, ám októberben Észak-Írország idegenben megállította őket. Francesco Calzona együttese gyorsan javított, és hazai pályán 2–0-ra verte Luxembourgot, így kilenc ponttal áll négy forduló után, holtversenyben Németországgal, három ponttal megelőzve mostani ellenfelét. A szlovák válogatott célja az első világbajnoki szereplés 2010 óta, amihez elengedhetetlen a győzelem, hiszen egy újabb vereség akár a kiesést is jelentheti. A csapat helyzetét erősíti, hogy visszatért a sérüléséből Stanislav Lobotka, aki kulcsszereplő lehet a középpályán, míg a védelemben Milan Škriniar és David Hancko stabilitást adhat. Támadásban David Strelec tehet sokat, aki az utóbbi 13 válogatott meccsén öt gólt szerzett, így formája bizakodásra adhat okot.
  • Észak-Írország számára már nem elég csak nyerni a többi meccstől is függ a továbbjutásuk, de valljuk meg, nem sok esélyük van az örömre. Michael O’Neill fiatal együttese Luxemburgban 3–1-es győzelemmel kezdte a selejtezőket, majd Németországban vereséget szenvedett, de hazai pályán legyőzte Szlovákiát, életben tartva ezzel a reményeket. A Németország elleni szoros 1–0-s vereség után viszont ismét nehéz helyzetbe kerültek, ráadásul több kulcsjátékosuk hiányzik: az első számú kapus Pierce Charles, testvére Shea Charles, valamint Ali McCann, Ethan Galbraith és Brodie Spencer sem bevethető.
  • A hazai pálya és a szlovák csapat nagyobb tapasztalata döntő tényező lehet az elapadt északír kerettel szemben. A papírforma és az erőviszonyok alapján Szlovákia közelebb áll a győzelemhez és a motiváció is adott! Hazai sikert várhatunk.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Szlovákia – Észak-Írország
Szlovákia nyer | 2.02 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Turjadahavat 2025-11-14 22:12:33
Már a második gólt fújják vissza há mi a picsaa 🤦🤦🤦
Zsoli 2025-11-14 22:22:03
hát igen most is az íreket segítik...
Zsoli 2025-11-14 19:54:07
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.14. 20:45
Szlovákia - Észak-Írország
Kétesély
Döntetlen vagy Észak-Írország
1.56 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1560
deseo 2025-11-14 16:16:35
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.14. 20:45
Lengyelország - Hollandia
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.61 1 - 1
2025.11.14. 20:45
Luxemburg - Németország
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és nem
1.60 0 - 2
2025.11.14. 20:45
Szlovákia - Észak-Írország
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.11 1 - 0
2025.11.14. 20:30
A. Zverev - F. Auger-Aliassime
A mérkőzés győztese
A. Zverev
1.53 0 - 2
Eredő odds 8.32
Tét 500
Kihagyott nyeremény 4160

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Igazi rangadó várható a Cardiff City Stadionban, ahol Wales és Észak-Macedónia egymás ellen zárja a világbajnoki selejtezők J csoportját. A két válogatott azonos pontszámmal áll. Belgium várható győzelme miatt a mérkőzés eredménye aligha befolyásolja a csoportelsőséget, de a presztízs és a playoff előtti önbizalom szempontjából sokat jelenthet.