2018.06. 15.

Elég lesz-e Szalah zsenialitása Uruguay ellen?

Elég lesz-e Szalah zsenialitása Uruguay ellen?

A nyitányon az oroszok alaposan kitömték a szerény képességű szaúdi válogatottat. Szintén az A-csoportban tagja még Egyiptom és Uruguay, akik ma délután mérkőznek meg egymással. Lássuk, melyik válogatott kezdi jobban a vb-t?!

Egyiptom – Uruguay

  • Nagyon úgy tűnik, hogy az egyiptomiak jól imádkoztak és a BL-döntőben elszenvedett súlyos vállsérüléséből felépült a csapat kimagaslóan legnagyobb sztárja, Mohamed Szalah, aki így már ma is pályára léphet Uruguay ellen. Szalah lett a Premier League gólkirály ebben az idényben és világklasszissá nőtte ki magát ebben a szezonban a Liverpoolban. A másik oldalon két ilyen csillag is van a francia gólkirály Edinson Cavani és a Barca gólzsákja, Luis Suárez személyében. Az egyiptomiak számára már csak azért is páratlan alkalom a mostani, mert 28 év után először jutottak ki vb-re, ráadásul ilyen vezéregyéniségük is van és ne felejtsük el, hogy Elneny sem véletlenül az Arsenal labdarúgója és rajtuk kívül Hegazy, Sobhi és Gabr is a PL-ben rúgja a labdát hétről-hétre. Amit említettem, hogy hosszú idő után szerepelnek újra vb-n ez plusz löketet ad majd nekik, ahogyan ezt két éve is láthattuk az Eb-n, hogy azon válogatottak teljesítettek erőn felül, akik még soha, vagy nagyon régen voltak kontinenstornán (Izland, Wales, Albánia, Magyarország, Észak-Írország). Az Uruguayiak kerete egyértelműen erősebb, mint az észak-afrikaiaké, hiszen a két klasszisukon kívül az Atletico két belső védője lesz a két középhátvéd, Godín és Gimenez személyében, mégis azt gondolom, hogy ma nem fognak nyerni a dél-amerikaiak, az egyiptomiak lelkesedése és Szalah zsenialitása legalább egy ikszet fog eredményezni számukra.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TagHeuer 2018-06-15 14:53:48
Salah nem fog játszani az első meccsen!!
Neverlose 2018-06-15 13:16:57
Hali!

Mind2 csapat gól jó lehet? :D

további témák a rovatból

friss 1 órája Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!