2018.06. 22.

Továbbjutnak-e a szerbek két meccs után?

Továbbjutnak-e a szerbek két meccs után?

Az E-csoportban minden bizonnyal ki-ki mérkőzést rendeznek ma este Svájc és Szerbia részvételével. Az nem lehet kérdés, hogy a brazilok tovább fognak menni, Costa Rica pedig minden bizonnyal kiesik, ezért a két európai csapat egymás között döntheti, hogy melyik marad talpon.

Szerbia – Svájc

  • Svájc ugyan nem futballozott sem jól, sem pedig szépen Brazília ellen, mégis elérte a célját és egy pontot elcsent Coutinhóéktól, mindezt úgy, hogy az egyetlen kaput eltaláló kísérlete gól lett. Ez a döntetlen még nagyon sokat érhet Xhakaék számára, viszont ha ma kikapnak Szerbiától, akkor tulajdonképpen búcsúzhatnak is Oroszországtól. A szerbek ugyanis a nyitányon Kolarov szabadrúgás góljával megverték Costa Ricát 1-0-ra, így kedvező helyzetbe kerültek. A svájci és a szerb válogatottat összehasonlítva olyan nagy különbséget nem lehet találni, hiszen hasonlóan jegyzett labdarúgók játszanak mindkét félnél. Az egyik oldalon Milinkovics-Szavics, a másikon pedig Xhaka ad fazont a csapata játékának, mindketten kimagasló képességű irányítók és a támadók terén sem kell szégyenkeznie egyik gárdának. A rutin inkább Svájc mellett szól, hiszen Shaqiriék már nagyon sok világversenyt megjártak, míg a szerbek az utóbbi időben rendre elvéreztek a selejtezőkben. Azt gondolom, hogy egyik csapat sem fog kockáztatni döntetlen állásnál, ezért a 0-0 is benne van a pakliban, de ha valamelyik gárda vezetést szerez a másik biztosan feljön majd és sikerül neki egy gólt begyötörni, mert a minőség mindkét oldalon megvan.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

A Bajnokok Ligája mai játéknapján az Inter hazai pályán fogadja a Club Brugge csapatát. Mindkét együttes az első pontjaira hajt az idei sorozatban, a hazaiak a Real Madrid ellen elszenvedett vereség után, a vendégek pedig az Aston Villa elleni nyitófordulós kudarcot követően igyekeznek javítani.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!

A rovat, ahol minden a kimenetelről szól. Itt nincs hendikep, nincs gólhatár, nincs over-under – csak a tiszta döntések világa: a három fix opció (1‑X‑2) és két kétesélyes kombináció (1X, X2). Ez a mi 3+2 univerzumunk, ahol minden elemzés arra fókuszál, hogy a kimenetel esélye merre billen, és hol található a valódi érték a fogadói térben.