Németország a vb-debütáns Curaçao ellen kezdi meg a világbajnokságot a legegyoldalúbb párosítással a torna során.

Németország vasárnap este találkozik Curaçaóval. A közép-amerikai csapat egyértelműen a torna 48 csapatossá bővítésének köszönhetően jutott ki a tornára.
Hosszan lehetne írni a két csapat közötti különbségről, de fölösleges, mindenki tisztában van ezzel. Az 1,03-as odds a németek győzelmére még jónak is mondható. Nagelsmann csapata az egyik legjobb volt az Eb-n a spanyolok mögött 2 éve, és a németek voltak az első európai nemzet, amely Európán kívül nyert vb-t, 2014-ben.
A németek kerete az egyik legerősebb a tornán, edzőjük szintén a legjobbak közé tartozik. Elefántcsontpart és Ecuador szerepelnek még az E-csoportban.
Az esetleges döntetlenek miatt egy nagy gólarányú győzelemnek nagy jelentősége lehet a csoportkörben az első hely megszerzését illetően, ezért valószínű, hogy a németek valamelyest odateszik majd magukat.
Curaçao csapata meg sem közelíti az európai vagy a dél-amerikai szintet, ezért szerintünk, nagyon sima német győzelemnek leszünk a szemtanúi, ahol több játékos is a kapuba találhat, tehát a Gólszerző piacot érdemes lesz fürkészni.
Azonban a tippünk más. Érthetetlennek tartjuk, hogy 1,45 az odds a németek kapott gól nélküli győzelmére, szerintünk ez nagyon magas az erőviszonyokhoz képest.

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! A VEGAS-regisztráció szükséges a Vegas és a Tipplap 500.000 forintos fődíjjal kecsegtető Privát Ligájában való részvételhez is! LIGA MEGHÍVÓ KÓD: C65C8D2F

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!