Sportág: Foci
A Barcelona öt zsinórban elkövetett győzelem után fogadja a baszkok egyik csúcsalakulatát, a Real Sociedadot. Hansi Flick csapata jelenleg a tabella élén áll, megelőzve a második helyezett Real Madridot az egymás elleni eredménynek köszönhetően. A vendégek a kilencedik helyről érkeznek, de mindössze egy pontra vannak a hatodik pozíciótól, így nekik is van motiváció!

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

2025.03.
01.
OTP Bank Liga: Újpest – MTK
Szintén szombaton kerül sor egy nagy múltú budapesti rangadóra, ahol az Újpest hazai körülmények között fogadja az MTK csapatát. A lilák immáron öt meccse nyeretlenek a bajnokságban, 2025-ben mindössze két pontot tudtak szerezni, az MTK pedig egy szintén borzalmas tavaszi szezonrajtot zárt le egy 4-0-ás DVTK elleni győzelemmel.

OTP Bank Liga: Diósgyőr – Puskás Akadémia
Az elmúlt szerdán Magyar Kupa-fordulót rendeztek és a Puskás Akadémia bizony kizuhant, köszönhetően a Nyíregyházának. Hornyák mester nagyvonalúan kezelte a kiesését, mondván, hogy a bajnokság mindennél fontosabb. Diósgyőrben pedig edzőváltás volt, ez is bizonyítja, hogy a borsodi alakulat bizony nagy célok elérésében hisz! Vajon képes lesz a DVTK meglepni otthon a Puskás Akadémiát?

OTP Bank Liga: Zalaegerszeg – Nyíregyháza
A bajnoki tabellán 9. helyen álló Zalaegerszeg két győzelem után legutóbb vereséget szenvedett Győrben, míg a nyíregyháza három bajnokin öt ponttal a zsákban érkezik a zalai megyeszékhelyre. Egy igazi „hatpontos” kiesési rangadó ez!

Single Value Tipp: Saint-Etienne - Nice
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Ligue 1 24. fordulójában a Saint-Étienne hazai pályán próbál meg visszavágni a szezon eleji súlyos, 8-0-s vereségért a Nice ellen. A két csapat között továbbra is jelentős különbség mutatkozik a tabellán, és míg a vendégek a Bajnokok Ligája-indulás felé menetelnek, addig a hazaiak a bennmaradásért küzdenek.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.